Kykládok 2009

Interaktív térkép a szigetről és 3D-térkép Firáról és Oiáról itt.

Back in 2004, when we had the chance to visit amazing Santorini for half a day, we made an oath to go back someday. The time had come in four years, but as there is no real holiday for us without magnificent sandy beaches, we combined our 4+1 day Santorini trip with the island of Naxos which is famous for its wonderful shores.

SOON TO COME IN ENGLISH!

I had always wanted to see the sunrise and the morning calmness waking up in Santorini, just like how the orange coloured sun sets covering all those whitewashed buildings in golden beam...

Walking on these narrow streets you feel as if you lived in a fairytale, and by the time the night lights come, you will believe your dream has really come true.

It was good to recall the moments when we first arrived in Fira and told our daughter about the things she did when she was just one and a half years old, four years before.

We watched our first Santorini sunset from Firostefani.

Fortunately there was no crowd, which was surprising as we arrived at peak season.

The sun setting over the island of Sikinos.

Evening view from the roof balcony of our hotel.

Morning view from the roof: the volcano.

View from Kafieris Apartments to the north: Firostefani, Imerovigli, Skaros, Oia.

View to the south: Firostefani, Fira.

Panorama from the roof balcony.

An ideal place for breakfast, isn't it?

You have some nice shades as well.

Just can't get enough... :)

A nice place for a boat. :)

Perissa: the black sandy beach of Santorini.

Enjoying Doggy in the crystal clear sea.

A real muddy experience, the dream of all kids in the world!

Vlichada, on the south coast.

Warm water, sandy seabed.

Exploring the shore.

Setting off for a sunset watch from Fira.

Kafieris Apartments, open all year round.

Fira, beaming in gold.

Port next to the volcano.

Fira, Zafora restaurant.

Ammoudi, port of Oia.

Oia, the world of fairy tales.

Oia, completely rebuilt after the eathquake of 1956.

Pancake eating view. :)

Walking around in Oia.

A nice place to stay.

Paradissos Beach

Kamari Beach at the Mesa Vouno rock.

View from antique Thira.

The three levels of Imerovigli, Firostefani and Fira.

Kafieris Apartment at the top.

Sunset at Firostefani.

Santo Winery webcam.

Skaros, Imerovigli, Firostefani from Caldera beach.

Skaros from Imerovigli.

Skaros and the volcano.

Imerovigli from Skaros.

The shadow of Skaros.

Firostefani and Fira, from Skaros.

The Spinx of Skaros. :)

Kafieris Apartments at the top of Firostefani.

A perfect building site. :)

Dawn from Kafieris rooftop.

A church of postcards.

View from Imerovigliből to Firostefani

View from Imerovigli

Valaki, aki nagyon jól érzi magát :)

Előző este még itt sétáltam!

A luxushotel és a medence, ahol egy egész napig is kibírnám...

Út a Skaros sziklára

Kékek Imerovigliben

Jó lenne egy ilyen nyári lak Imerovigliben...

Imerovigliből visszaindultunk Firába, hiszen volt még időnk, hogy utoljára ott is körülnézzünk. A következő fotók a sétányon haladva készültek.

Itt magyarokkal is találkoztunk, akik Krétáról jöttek át kirándulni, s el is beszélgettünk, honnan jövünk, mit érdemes megnézni. A két hét alatt a reptéren túl egyedül itt hallottunk magyar szót.

A Nomikos Konferencia-központ volt az a hely, ahol 5 évvel ezelőtt próbáltuk az akkor másfél éves lányunkat babakocsiban elaltatni fel-alá tologatva a járdán, de persze nem sikerült... A helyében persze én sem tudtam volna aludni, de azért egy taverna teraszán sikerült, kb. 25 percet aludt, de olyan frissen ébredt, mintha órákig pihent volna. Dóri most jót nevetett, amikor elmeséltük neki és meg is mutattuk a szóbanforgó helyeket.

Gyűlnek a hajók Fira kikötőjében

Ilyen képe biztosan mindenkinek van, ugye? :)

Még több hajó. Igazán kedves tőlük, hogy mind idejönnek elbúcsúzni!

És vissza Firostefaniba. Máshol zárt kapukkal láttam ilyen képet, de így sem rossz.

Görögország állandó "kelléke". Nem véletlen a kék-fehér csíkos görög zászló!

A csónak utoljára, a színek kedvéért.

Elbúcsúztunk Mariatól, a Kafieris mindenesétől, aki nagyon kedves volt velünk, csupa jó tapasztalatunk van erről a hotelről, így aki megfizethető és praktikus szállást szeretne a kaldéraoldalon, csak ajánlani tudom, a neten olvasható negatív vélemények ellenére. Szerintem aki kedves a vendéglátóival, legtöbbször viszonzásra is talál, míg ha a hibákat keresi folyamatosan, csak a saját nyaralását rontja el. Nem is tudok olyan dolgot említeni, ami zavart volna minket ezen a szálláson, kifogástalanul tiszta és nagyon barátságos volt.

A transzfer a reptérről és a kikötőbe is ingyenes volt, pedig foglaláskor azt írta a tulajdonos, a visszafelé út már 5 euró/fő, de Maria azt mondta, ez benne van a szoba árában. A Blue Star Naxos akkor tűnt fel a kaldérában, amikor lassan már indulnia kellett volna Athiniosból, de elég gyorsan lebonyolították az utascserét, s helyet is foglaltunk a nyitott hátsó szinten, hiszen északi szél révén ez volt a védett oldal.

Mikor elindult a hajó, máris kezdetét vette a folyamatos kattingatás és filmezés, kinek mi volt a keze ügyében, erről a látványról senki nem akart lemaradni. A hajó sem borult az oldalára, pedig az összes utas oda csoportosult, a vulkán oldalán alig maradtak egy páran.

Oia, "aki" még vár majd minket egy utolsó éjszakára...

A hajóról is kifigyeltük az utolsó napi szállásunkat, ami azért is volt érdekes, mert egyik kedves fórumtársunk, Verka éppen itt lakott abban az időpontban, még ha nem is tartózkodtak otthon, mert épp vulkántúráztak. Ha tudtam volna, Thirassián is megkerestem volna őket egy kép erejéig! :) Verka nagyszerű képes beszámolói itt olvashatók.

Oia és Ammoudi, amit még látni fogunk! :)

Imerovigli - Skaros - Firostefani - Fira - az utolsó pillantás Oia felől a hajóról, de ne izguljatok, jövünk még! :)

Oiát elhagyva egyre jobban ráhangolódtunk utazásunk új fejezetére, az álomstrandok szigetére. Meseváros után jönnek most a mesestrandok, s Dóri már alig várta, hogy megérkezzünk. Ez itt Sikinos, ahová elbújt a nap Santorinin.

Elég hamar elszaladt a két óra, s bár percre pontosan nem tudom, a kb. félórás késésből sikerült valamit behoznia a hajónak. Lesznek majd képeim még a hajóról, bár Blue Star kompot már biztosan mindenki látott.

Amikor márciusban megvettem a kompjegyet (miután kiderült a chartergép menetrendje), meglepődtem, hogy még a hajójegyek árai is változnak időnként, sikerült pont egy olcsóbb jegyet kifogni, így kiszállítással együtt került annyiba, mint pár héttel előtte csak a jegy lett volna. Jegyvásárlásra ajánlom a www.danae.gr oldalt, nagyon korrektek, megrendelés után 3 nappal a jegy már a kezemben volt egy kedves kísérőlevéllel. Bár a legfrissebb hírek szerint a SeaJet járatmódosításai és a törlések miatt ezen a weboldalon sajnos nem lehet már gyorskompokra jegyet venni, de jövőre ez még változhat.

Megérkeztünk hát Naxosra, a hőn áhított strandszigetre, s végre a valóságban is láthattuk azt, amiről hónapok óta álmodoztunk és térképen már bejártunk! 9 napot tölthetünk itt, az csak elég lesz, nem? Először Ios is benne volt a tervben, de a naxosi strandok képeit nézegetve kihúztam az útitervből, hogy legyen elegendő idő a legtöbbet megnézni és kipróbálni is, különben még hiányérzettel távoztunk volna a szigetről. Volt néhány szélcsendes napunk is szerencsére, így az északi strandokat is bevehettük az útitervbe, mert nem kellett kellemetlenül erős széltől és hullámzástól tartanunk, ami ilyentájt kisebbfajta csodának számít, hisz az Égei-tenger egyik legszelesebb részéről van szó.

Naxos fotóalbum (213 kép)

Santorini fotóalbum (181 kép)

Interaktív térkép a szigetről
és 3D-térkép Naxos városról itt.

A képek alapján legjobban Agios Prokopios strandja tetszett meg, s mivel találtam egy nagyon tetszetős apartmanházat közvetlenül a parton, még decemberben lefoglaltam 9 éjszakára az egyik tengerre néző szobát, biztos ami biztos. A tulaj várt minket a kikötőben, de egy szóval sem említette, hogy a két tengerre néző szobát már kiadta másnak, ezért néztünk nagyokat, amikor a pirinyó erkélyre kilépve alig látszott a tenger... De trükkösen még azelőtt lelépett, hogy reklamálhattunk volna, pedig az utazás előtt még e-mailben megerősítette a hátralékot, ami a legdrágább szobára szólt...

Így csak a családjának tudtam elmondani a panaszom, akik maximálisan megértők voltak, de nem tudtak változtatni a helyzeten, mivel a két legjobb szobát 10, ill. 20 napra foglalták le, így esély sem volt, hogy kiköltözzenek. Árengedményt vagy ingyen reggelit ajánlottak fel kárpótlásul, de nagyon bosszantott a tulaj lekezelő hozzáállása, hogy nekünk majd ez is jó lesz, hiába beszéltük meg pontosan, melyik szobát kérjük, s még csak meg sem keresett a dolgok tisztázása végett.

Ezért első este igen bosszúsan mentünk ki a partra, hiszen ilyet még soha nem tapasztaltunk Görögországban, de eldöntöttük, hogy nem hagyjuk annyiban a dolgot, keresünk másik szállást, csak 3 napra kénytelenek voltunk itt maradni, mivel előleget is fizettünk, amit le kellett lakni, ha nem akartunk még anyagi kárt is szenvedni a megcsalatáson túl. Kárpótolt minket a csodás part rögtön egy gyönyörű naplementével, bár a víz nagyon hideg volt!

Másnap reggel hiába vártuk a tulajt, hogy tisztázzuk a szobaárat, a családja ígérete ellenére sem jött el... Kimentünk hát a partra, s míg Dóri az apjával strandolt, kerestem egy internetező helyet, hogy új szállás után nézzek. Emlékeztem a Plaka Beach Hotel-re, ami nagyon tetszett még annak idején, csak Plaka homokdűnéi ott eltakarják a tenger nagy részét, ezért választottam inkább a drágább Colosseo Apartments-t, aminek ráadásul olyan kedvesnek tűnt a tulaja, hiszen pontos leírást is adott a szobákról, melyiket óhajtjuk, nehogy csalódjunk...

Felhívtam a Plaka hotelt és akkora szerencsém volt, hogy pont két nap múlva ürült ki egy tengerre néző szobájuk, ami szabad volt pontosan hat éjszakára, mintha csak vártak volna minket! :) A hölgy nagyon kedves volt, s bár háromszor is megszakadt a vonal, a végére csak sikerült leegyeztetni, mikor jöjjön értünk a hotel kisbusza, s mindenben hozzánk alkalmazkodtak, pedig még a szoba is olcsóbb volt. Végre igazi görög vendégszeretetet éreztem megint!

Aztán rohantam én is a partra közölni a jó hírt, s így már mindjárt más volt strandolni, máris sokkal jobban éreztük magunkat, hogy sikerül "édes bosszút állni" a lekezelő hozzáállásért. S bár 3 napig a szobában kellett reggeliznünk az erkély kicsinysége miatt, volt időnk alaposan kistrandolni magunkat Agios Prokopioson, ami azért mégis az Égei-tenger egyik legszebb strandja, nemcsak a képek alapján!

A színek gyönyörűségesek és a víz kristálytiszta az első látásra homoknak tűnő, valójában nagyon aprókavics miatt, ami aztán a víztől távolodva finomhomokra vált. A strand közepén van napernyőmentes rész is kellő hellyel, mi is ezt részesítettük előnyben, így nem éreztük zavaróan zsúfoltnak sem annak ellenére, hogy valóban sokan járnak ide a tenger szépsége és nagy hullámoktól való védettsége miatt.

Dóri most leginkább úszni akart, így azt gyakoroltuk vele a legtöbbet, napról napra szépen fejlődött, az utolsó napon már egész jól ment neki, bár még mindig erőből úszik, így hamarabb el is fárad a kelleténél. De nagyon szereti, az úszógumi lassan most már csak dísznek kell! :)

Este Agia Annára sétáltunk át, azaz elmentünk a Plaka strand északi végén található Maragas kempingig is, hogy beköszönjünk jövendő új otthonunknak, ami váratlanul jött, de a lehető legjobban sült el, az okokról majd még később.

Agia Annán van egy elbűvölő kis félsziget ezzel a szép kis templommal, természetesen ezt is megnéztük. Uniós pénzből építettek egy deszkautat is körben a fás-bokros tájon minden bizonnyal környezetvédelmi célzattal, hogy megóvják a táj szépségét a mindent letaposó turistáktól.

Agia Annának van egy kis kikötője is a strand déli oldalán, azt hiszem, innen hajókirándulásokra is lehet menni. A strand itt is nagyon szép, de kisebb és keskenyebb Agios Prokopiosnál, így valahogy tömegesebbnek érzi az ember, bár mi itt nem fürödtünk, csak a parton sétálgattunk.

Agia Annán ért minket a naplemente egy kellemes partmenti tavernában elfogyasztott vacsora közben, ahol Dórinak sikerült véletlenül összetörni egy poharat. Sírva is fakadt, milyen szörnyűséget tett, de a pincér csak kedvesen megvigasztalta, így szerencsére gyorsan abba is hagyta, s inkább ő is élvezte az itt is gyönyörű naplementét. Érdekes módon édesség itt nem volt az étlapon, ezért egy palacsintázót is útba kellett ejtenünk, hogy teljes legyen az élvezet.

Volt egy hely, ahová mindig visszajártunk Prokopioson még a Plaka strandról is kocsival, mert nagyon finom fánk és palacsinta volt, s mindig széles mosollyal fogadtak minket, csak inkább kétszer is rákérdeztek, mennyi fánkot kérünk, ugyanis a kisfiú egyszer félreértette és nyolc fánkot csomagolt három helyett. De tényleg nagyon kedvesek a prokopiosi emberek, egyedül a Colosseo tulajdonosával volt rossz élményünk, bár őt is csak érkezéskor láttuk, amikor még azt hittük, minden rendben van...

Elérkezett az utolsó teljes napunk Agios Prokopioson, amit teljesen a strandra szántunk, s már reggel tettünk egy sétát Dórival, hogy még a legnagyobb nyugalomban is élvezhessük ezt a valóban gyönyörű partot, amikor még üresek a napernyősorok.

Délről észak felé haladtunk, s egy-két parton sétáló embernél többet nem is láttunk, annyira nagy nyugalom volt. Ha itt maradtunk volna, reggelente valószínűleg kijöttem volna egy frissítő úszásra, annyira tetszett így a strand.

A part északi végén is csak egy házaspár strandolt a kutyájukkal, Dóri külön örömére, hisz imádja az állatokat. Felsétáltunk a dombra is, de mivel szembesütött a nap, nem volt sok értelme a fényképezésnek, de eldöntöttem, hogy a nap folyamán ide még mindenképpen visszajövök, hogy nekem is legyen olyan képem, amit a Naxos térkép alatt mutattam, hiszen olyan szép rajta a táj és a színek.

Visszafelé a part mögötti úton mentünk, hogy megnézzük a "Vörös Tavakat", mert gyanúm szerint onnan áradt az a furcsa szag, amit egyes szélfuvallatok után éreztünk a strand bizonyos részein, s valóban így volt.

A Red Lakes-t három kisebb sólepárló tavacska alkotja, egy teljesen kiszáradt állapotban volt, ebből áradt a legszörnyűbb bűz, pedig apartmanok is voltak mellette... Dóri itt a középső előtt áll, ami látványnak nem lenne rossz, de majd elájultunk még ennek is a szagától, pedig ez volt a legelviselhetőbb a három közül. Szóval nem érdemes olyan szállást választani, ami a Red Lakes közelségével büszkélkedhet... A Colosseonál egyszer sem éreztük a szagot, de kellemetlen volt, amikor időnként megcsapta az embert a strandon.

Reggeli után tehát irány a strand, mert holnap már nem itt leszünk, s ki tudja, visszajövünk-e még. Közben a tulaj családja már azt is felajánlotta, keresnek nekünk másik tengerrenéző szobát ezen a strandon egy másik szállodában, de addigra már megoldottuk magunknak a helyzetet, s ha már mi nyaralunk, hadd döntsük el mi, pontosan hol. Megértették a szituációt, s nem fanyalogtak, amikor bejelentettük a távozásunkat. Az előleg futotta a 3 éjszaka árát a felkínált árengedménnyel, így nem is kellett ráfizetnünk.

Dóri folytatta az úszástanulást, s ennél szebb környezetet nem is kívánhatott volna hozzá. Ezen az egy napon napernyőt is béreltünk, mert elég erős volt a szél, de egy olyan részen, ahol csak 4 volt egymás mellett, így még kellemesnek is találtuk, főleg, hogy görögök telepedtek mellénk, ami nem meglepő, hiszen Naxosra nagyon sok görög jár nyaralni, Kréta mellett ez az egyik kedvenc szigetük.

Naxos amellett, hogy a Kykládok legnagyobb szigeteként hamar a biztonság szimbólumává vált, nagyon jó adottságokkal is rendelkezik, mezőgazdaságilag mindig is képes volt önmagát ellátni, sőt a megtermelt áruval kereskedni, így a naxosiak jobban meg tudták őrizni büszkeségüket a gazdasági függetlenségükkel együtt. Nincsenek a turizmusra olyan mértékben rászorulva, mint más görög szigetek, bár az utóbbi években folyamatosan nő a turisták száma, ami nem csoda, hisz a sziget strandjainak szépsége önmagáért beszél.

Mi is elsősorban a szép strandok miatt választottuk Naxost, s mindent meg is tettünk, hogy minél többet megismerjünk közülük, s az első kiszemelt "áldozat" Agios Prokopios volt. Koradélután el is indultam a strand alaposabb felderítésére, hiszen ilyenkor a legélénkebbek a színek, s lelki szemeim előtt már ott lebegett a fényképalbum, amit majd hideg téli napokon lehet nézegetni...

Aki esetleg azt gondolná, hogy ez a strand állandóan tele van tömve emberekkel, most biztosan nagyot "csalódik", de tényleg nem én retusáltam ki őket a képből, bár igyekeztem olyan pillanatokban kattintani, amikor az emberalakok nem zavarták meg a tenger és a part szépségét. Ez itt a strand középső, néptelenebb része észak felé tekintve, ahová tartottam éppen.

Visszafordulva pedig így nézett ki, s nem hiszem, hogy sokan ellen tudnának állni egy ilyen strand csábításának... Az egyetlen hátrány a hűvös víz, no meg a Red Lakesből áradó bűz, de mivel elég szeles szigetről van szó, a víz sem tud felmelegedni annyira, de legalább a szagok is jobban odavesznek a szélben... Azért csodálom, hogy nem szüntetik meg ezeket a tavakat, lehet, hogy ez is a naxosiak büszkesége miatt van? :)

Ez itt Agios Prokopios északi vége, ahol egy tábla is áll (kár, hogy nem fényképeztem le): "Az Égei-tenger legjobb strandján vagy, ne szemetelj! " Nem tudom, hogy a tábla hatására történt-e ;), de valóban nagyon tiszta a part, s ugyanúgy sugárzik belőle a biztonság érzete, mint az egész szigetből. A meltemi itt nem tud nagy hullámokat kelteni, mivel a strandot jó irányból védi földnyelv.

Az északi végen álló kis domb oldalában van egy szőlőlugasos étterem, onnan készült az a csábító kép, ami a Naxos térképem alatt van. Legszívesebben én is beültem volna oda, de bikiniben pénztárca nélkül talán nem lett volna igazán ildomos csak egy fénykép miatt beosonni, így inkább lemondtam a szőlőlugasos képről, végülis anélkül sem olyan rossz, nem?

Az embereket sem küldhettem haza persze a kép kedvéért, de ha arra gondolunk, hogy július utolsó napja, azaz javában főszezon van, már nem is olyan rossz a helyzet, a napernyősorok sem voltak teljesen telítve, s nagyon sok görög szót hallottunk, többet, mint angolt, s legalább láthattuk, hogy nyaralnak a görögök! :)

A hangulat nagyon barátságos, bár egyes bárokból a partmenti úton túl nagy hangerővel üvöltött a zene, de az összhatás mégsem volt zavaró, s habár egy étterem felett laktunk, az éjszakáink nyugalmát sem zavarta meg semmi.

Kisétáltam a lakatlan részre is, ahol az ösvény egy köves öbölbe vezet, de a dombon már nem keltem át, megelégedtem ezzel a bájos kis hajóval, amit eddig csak messziről láttam a partról.

A délutánt én is strandolással töltöttem, próbáltam nem folyamatosan kattogtatni a gépet, bár elég nehéz ellenállni, ha az ember gyereke és férje is ott van abban a gyönyörű vízben...

Sok-sok ilyen és hasonló képem van, de azért igyekszem nem túlzásba esni...

Az ember nemcsak a víz csillogását, hanem a gyereke minden egyes mosolyát is szívesen fényképezi, nem?

A partmenti aprókavics nem volt ideális homokozásra, mert nem tapadt, de Dóri feltalálta magát és inkább lyukakat és alagutakat ásott, megtöltötte vízzel, s közben mindenféle furcsa pózokat vett fel...

A vízben is nagyokat alakított, soha egy percig nem unatkozott, mindig járt valamin az agya és ha minket látott, legtöbbször a szája is. Csak úgy dőltek belőle a jelenségeket megmagyarázó elméletek. Egy hatéves gyerek már nem kérdezi annyit, hogy miért, inkább hangosan megválaszolja a saját kérdéseit, s ember legyen a talpán, aki meg tudja győzni az ellenkezőjéről...

Azért maradt elég idő az úszásra is, ami egyre jobban ment, sokszor csak gyönyörködnünk kellett, milyen szépen eljátszik a gyerek a vízben vagy a parton. Szinte minden képen akaratlanul is mosolyog, a tenger most már egy életre a rabjává tette...

Utolsó giroszozással és palacsintázással egybekötött esti sétára indultunk Prokopioson, s persze nem maradhatott ki a naplemente sem. A fényképezőgép sokat szépít a jelenségen, hiszen ennyire sejtelmes fénye a valóságban nincs a napnak, de ha csak kattintani kell és ilyen a végeredmény, akkor miért ne?

Ki tudna ellenállni ennek a jelenségnek, amikor végig a nyugati parton lakik, ott a tenger s csak ki kell sétálni, hogy lássa? Szinte egyről sem akartunk lemaradni, de többször versenyt futottunk az idővel, hogy még időben odaérjünk, de nagyon is megérte!

Még egy kép az egész öbölről, mert holnap valami más kezdődik, még nem lehet tudni, hogy jobb vagy rosszabb, de a lényeg az, hogy valami új, a többit majd meglátjuk!

Reggel 10 órára jött értünk a Plaka Beach Hotel kisbusza egy nagyon kedves sofőrrel, akit valóban érdekelt, hogy honnan jöttünk és hanyadszor vagyunk a szigeten. Először a hotel kempingjébe vitt minket, mert érdekes módon ott van a recepció, onnan kellett elhozni a kulcsot. Még várni kellett egy kicsit a szobára, mert éppen takarították, s addig meghívtak minket egy frappéra a medence mellé, s Dóri el is döntötte, első útja majd ebbe a szép medencébe vezet.

Nagyon elégedettek voltunk a szobával, sokkal tágasabb és tisztább volt, mint az előző, látszott rajta, hogy még minden új, s akkora erkélyünk volt, hogy máshol az már felért volna egy szobával. Nagyon örültünk, hogy a kezdeti bosszúság után ilyen jó helyre keveredtünk, s az örömünk csak fokozódott, amikor a strandot megláttuk, mert remek helyen volt, két napernyőalakulat között szép nagy homokdűnék tövében, s ilyen parton még sosem strandoltunk!

Dóri először a csodás homoknak örült a legjobban, mert ez rendesen tapadt végre, s az első dolgunk volt, hogy felállítsuk a napernyőt, hogy az alatt homokozhasson, hisz UV sugárzás szempontjából nem épp a legideálisabb időben érkeztünk, de a szükséges óvintézkedéseket persze megtettük, mint mindig strandolás előtt és közben is.

De még mindig nem volt vége a kellemes meglepetéseknek, mert a víz is érezhetően melegebb volt, mint Prokopioson, semmilyen bűz nem terjengett, s az egyetlen dolog, ami hiányzott, csak az isteni finom prokopiosi fánk volt, amit a parton is árultak. De másnaptól már volt kocsink, így aztán már ez sem volt gond.

A part nagyon szép volt, több kilométer hosszan elnyúló puha, finom, fehérlő homok, amiben nyugodtan lehetett mezítláb járkálni, mert még csak nem is égetett, a víz pedig ugyanolyan gyönyörűségesen kristálytiszta volt, mint Prokopioson, csak melegebb! Tetszett a hullámos partvonal, a dűnék, a szép hegyek, s a napernyősorok is kellő távolságban voltak ahhoz, hogy az embernek ne legyen heringérzete.

Szóval tökéletes volt minden szempontból, még a napernyőt is fel lehetett állítani, nem csavarta ki a szél tövestül. Így ezt a napot teljes egészében a Plaka strandra szántuk, s hálát adtunk a sorsnak, hogy így rendezte a helyzetet!

Persze itt sem bírtam megállni, hogy ne fotózzam körbe a tájat, s nagyon jó érzés volt mezítláb elindulni a végtelennek tűnő puha homokban, dűnékre fel-le, amire csak kedvem támadt. Még a tengerből vettem észre ezeket a szép sziklás hegyeket a dűnéken túl, s ha már a mély vízbe nem vittem be a fényképezőt, legalább innen legyen képem róla, annyira szép!

Ennek a dűnének a tetejéről készültek a következő képek délről észak felé haladva. Ez tehát a 7 km hosszú Plaka strand déli része. A nudisták nem különülnek el feltűnően a fürdőruhás strandolóktól, sok helyen vegyesen látni meztelen és "felöltözött" embereket, de nagyon jól megférnek egymás mellett, úgy tűnt, senkit sem zavar a ruházat esetleges hiánya.

A strand elég tágas és hosszú ahhoz, hogy mindenki találjon ízlésének megfelelő helyet, de nekünk még csak keresni sem kellett, akkora szerencsénk volt ezzel a hotellel. Így ha nem béreltünk volna kocsit, akkor is maximálisan elégedettek lehettünk volna a nekünk jutott partszakasszal.

Egyébként a hotelnek két épületegyüttese is van, a régebbi a hotelhez tartozó Plaka kemping mellett, de mi az újban kaptunk szobát, ami pár perc autóútnyival északabbra található és talán kisebb is, mint a másik. De nem bántuk, hogy nem a kemping mellett vagyunk, mert így kevesebb volt az ember is a strandon, bár ez az épület kicsit távolabb volt a tengertől.

Nagyon tetszettek ezek a homokdűnék, pedig előzőleg nem találtam őket olyan vonzónak, hiszen csak azt láttam bennük, hogy eltakarják a tengert... De pont ettől különleges ez a partszakasz, s most is nagyon visszavágyom, hogy érezhessem azt a puha homokot a talpam alatt, s a dűnékre fel-le sétálgatva még szabadabbnak érezhessem magam. Hasonlít ez az érzés ahhoz, amikor az ember jól beúszik a tengerbe, oda megy, ahová csak akar, nincsenek korlátok.

Dóri teljes erőbedobással élvezte a tengert és a homokot, s tényleg folyamatosan mosolygott még akkor is, amikor egyedül volt a tengerben s csak gyönyörködött a kilátásban. Ezek után kíváncsi lennék, én is így teszek-e, bár magamat nyilván nem fényképeztem le. Még megzavarnám az összhangot! :)

Amikor elmeséltem, milyen szépeket láttam a dűnék tetejéről, Dóri is látni akarta, ezért most együtt indultunk el kicsit délebbre a legmagasabb dűnékhez. Ez a babás homokcsoda napokig ugyanígy állt és a baba sem tűnt el róla még éjszakára sem, itt nem kell félni, hogy valaki ellopja.

Azt is nagyon szeretem a görög strandokban, hogy itt minden olyan természetesnek hat, valahogy olyan családias a hangulat, mintha ismernénk egymást, pedig nem, mégis mindig jól érzem magam. Sajnos ez az érzés Magyarországon valahogy sosem kap el, a vízpartokon is attól fél az ember, ha csak egy percre nem néz oda, máris eltűnik valamije... Szomorú dolog ez, s talán ezért is vágyunk annyian Görögországba, ahol még a kocsikulcsot is az autóban lehet hagyni!

Dóri persze nem kizárólag célirányosan haladt, ezt a partszakaszt is ki kellett élveznie, s azt hiszem, a képeket látva már nem is kell magyaráznom, miért. A szabadság érzése itt teljesen eluralja az embert, annyira idillinek tűnik minden, hogy el sem hiszi, mindez vele történik!

Az érzés folytatódott a dűnesorokon is, mert felmászva a legmagasabb dűne tetejére még tágasabbnak tűnt a panoráma, ahol még egy gyerek is megáll és szájtátva figyeli a hihetetlen harmóniát, ami valahogy hiányzik a Kárpát-medencéből... Pedig nekünk is vannak gyönyörű tájaink, végtelen síkságaink, szeretjük is a hazánkat, de ezt az érzést mégsem kapjuk meg, bárhogy szeretnénk... Sajnos!

S mindenhol ott az a szép puha homok, amiben olyan jó süppedezni vagy csak úgy beletúrni, érezni a selymes simogatását, közben pedig gyönyörködni a tenger elképesztő színeiben, víz, föld és levegő csodálatos harmóniájában, ami rátelepszik az ember lelkére is, s tényleg elönti az embert a boldogság!

De nemcsak az összkép ragadja meg az embert, hanem az apró részletek is, bármerre néz. Ezernyi hasonló képet lehetne készíteni, de nekem a tízezredik sem lenne unalmas, s biztosan rengetegen vagyunk még ugyanígy, mindenki, aki úgy érzi, ki sem bírna egy évet Görögország nélkül! Én biztosan belebetegednék...

Elérkezett az első plákai naplementénk, s talán most még boldogabbak vagyunk az előzőeknél is, hihetetlenül szerencsésnek érezzük magunkat, hogy itt lehetünk, ilyen jól alakult a sorsunk, s újra bebizonyosodott, sokszor örülhetünk, ha valami "rossz" történik, mert ha megpróbáljuk kijavítani, lehet, hogy valami sokkal jobb kerekedik ki belőle, a lényeg az, hogy az ember soha ne adja fel!

Minden nap vége a régi lezárását és valami új kezdetét jelenti, csak itthon sokszor még arra sincs idő, hogy az ember jól kialudja magát, nemhogy elelmélkedjen, mit hogyan lehetne esetleg jobban csinálni... Elveszünk a mindennapi teendők tengerében, alig jut időnk arra, hogy valami olyat tegyünk, amit igazán szeretünk... Ha mindenkinek lenne ideje arra, hogy esténként nyugodtan megnézze a naplementét és közben elgondolkozna az aznap történteken, máris egy jobb világban élnénk...

Mi most arra a következtetésre jutottunk, hogy 3 nap strandolás után elérkezett az idő a sziget más részeinek felfedezésére is, s mivel az új szállásunkkal egész szép összeget megspóroltunk, gondoltuk, egy nappal tovább bérlünk kocsit a tervezett 3-nál, s mihelyt beültünk a hotelünk melletti autókölcsönzőben kibérelt autóba, máris éreztük, hogy a kalandok igazából csak most kezdődnek, a sziget még csak most fogja igazából megmutatni magát!

Először a sziget keleti partját vettük célba, de természetesen nem bántuk, hogy az út a belső hegyes vidékeken halad, ez csak fokozta az élvezetet. Filoti volt az egyik kedvenc helyünk, szinte minden kiránduláson akaratlanul is erre vetődtünk, s szinte már örültünk, hogy minden nap láttuk ezt az elbűvölő fekvésű igazi görög falut. Úgy tűnt, minden út ide vezet!

Pedig a térkép Halkit tünteti fel nagyobb településként és a sziget belső központjaként, ahol meg is akartunk állni sétálgatni, de táblahiány miatt már csak utólag jöttünk rá, hogy már el is hagytuk. Gondoltuk, majd megnézzük visszafelé, ha lesz kedvünk, most inkább folytatjuk az utat, mert elsődleges célunk mégiscsak a keleti part volt.

Filoti egy nagyon szép völgyben fekszik minden oldalról látványos alakú hegyekkel körülvéve, és több fokozatban kínálja az élvezeteket. Az ember először áthalad a falu hosszanti főutcáján s közben igazi görög életképeket lát, még csodálkoztunk is, hogy lehet ennyi ember az utcán és a kávézókban, aztán ráfogtuk, biztosan azért, mert vasárnap van, s talán a templomból tértek éppen haza. De akármikor jártunk erre az elkövetkező három napban, mindig ennyi ember volt, ezek szerint a filotiak szeretik az utcán élni az életüket, de hát nem is kell folyamatosan rohanniuk valahová... A mázlisták!

A nyüzsgő központot elhagyva az ember megpillant egy újabb lehetetlen helyen tündöklő hófehér templomot, aztán a másodikat és a harmadikat is, s miközben az út szintkülönbségeket legyűrő célzatból a völgyoldalban folyamatosan kanyarog, egyre szebbé válik a panoráma, s többször is meg kell állni, hogy kigyönyörködhessük magunkat a lebilincselő látványban.

Filoti csak az utóbbi években indult igazi fejlődésnek, sokáig inkább a kivándorlás volt a jellemző, ma viszont már Naxos legnagyobb falvai közé tartozik sok szép templommal és hangulatos kis utcácskákkal. Jó lett volna sétálgatni itt is egy kicsit, de Dóri legtöbbször már türelmetlen volt, hogy újra strandolhasson a sok szerpentin után, így ez a program valahogy mindig kimaradt.

A következő nagyobb állomásunk Aperanthos, a márványfalu volt. A szigetet rengeteg márvánnyal áldották meg az istenek, ez itt legalább olyan alapvető építőanyagnak számít, mint nálunk a tégla, s ezért sem jellegzetesen kék-fehér kykládi szigetről van szó. Sok modern épület és szálloda folytatja ezt a hagyományt, igyekeznek különleges formákat és alakzatokat létrehozni vegyítve a márványból épített részeket a fehérre meszelt falakkal. Nagyon tetszetős épületeket láttunk, a mi hotelünk is ilyen volt.

A hegyekből egyszercsak megpillantottuk a keleti partot, de utána még sokat kanyarogtunk, míg leértünk a tengerszintre, Dóri pedig szinte az ablakhoz tapadt, mikor lát már meg valami jó kis tengerpartot, ahol végre nem csak ülni vagy feküdni lehet. A képen balra az Azalas-öböl, jobbra Moutsouna még a magasból.

A festői Azalas-öböl nagyon szép élmény lett volna, de mivel kavicsos a partja és nagy volt a hullámzás, nem ejtettük útba, csak felülről csodáltuk meg. Türelmetlen gyerekünk minél előbb Psili Ammos aranyhomokos strandját szerette volna ostromolni, ezért még fényképezni sem álltunk meg, csak visszafelé.

Ez itt Moutsouna szintén még a magasból fényképezve, ami valójában Aperanthos kikötőjeként épült egykor, ugyanis innen szállították el a hegyekben bányászott értékes korundot, ami akkor a csiszoláshoz még nélkülözhetetlen volt. A mesterséges csiszolóanyagok elterjedése óta a korund már jelentőségét vesztette, de meglepő módon a szállítócsillék most is éppen mozgásban voltak. Csak nem a mi kedvünkért kapcsolták be? :)

Moutsouna kis öbleit is csak visszafelé fényképeztük le, ahol még csak most kezdett el fejlődni a turizmus, főleg amióta leaszfaltozták a Panormosig vezető utat. De a sziget keleti felén még mindig nem kell zsúfoltságtól tartani, egy tucat embernél sehol sem láttunk többet még főszezonban sem.

Psili Ammosnál először az autóval megközelíthető északi csücsöknél mentünk le, de az a strand sziklás része, így aki a homokoshoz igyekszik, ne térjen le az útról, a büfé melletti gyalogúton sokkal rövidebb idő alatt odajut. Mi átsétáltunk a sziklákon, onnan nézve így fest a strand.

A víz nagyon lassan mélyül, jó sokáig be lehet gyalogolni a tarajos hullámok folyamatos támadása közepette, s az a jó benne, hogy gyerekkel is tökéletesen biztonságos, mert annyira sekély. Dórinak már homokhiánya volt, ezért először nem is a vízbe, hanem a csorgatós homokvárépítésbe vetette bele magát.

De amikor besétált a hullámokba és rájött, milyen jókat lehet itt ugrálni és szaladozni, már nem érdekelte a homok s kijelentette, ez a legjobb strand, amit valaha látott... Hogy hányszor hallottuk már ezt! S remélem, még nagyon sokszor fogjuk!

A hullámzás ellenére az egészen sekély részeken nagyon is jól látszott, milyen szép kristálytiszta a víz, és a partot is nagyon vonzóvá teszik a szép zöld fák és bokrok, tényleg édenkerti a hatás. Hatalmasnak tűnik a tér, így Dórit újra megszállta a végtelen szabadság érzése és ennek hangot is adott.

De senkit sem zavart vele, mert érdekes módon a többi strandoló a sziklás, nyugodtvizű részre csoportosult inkább, talán már elegük volt a hullámokból?

A szülő számára az az egyik legjobb érzés, amikor a gyerekét ennyire örülni látja, s persze megint született egy csomó hasonló kép... Legszívesebben mindet betenném ide, de akkor valószínűleg sosem érnék a beszámoló végére...

De van néhány kihagyhatatlan kép, ami talán másnak is sokat mond, milyen strandra lehet itt számítani egy szelesebb napon.

Izgalmas várakozás: közelít a nagy hab!

S ilyen, amikor kiszélesedve ellapul s útjában talál egy csak erre váró gyereket.

Dóri legszívesebben estig is maradt volna, s csak azzal lehetett rábeszélni az indulásra, hogy most egy olyan strandra megyünk, ahol úszni is lehet, mert ott nyugodt a víz, s ma még nem is gyakorolta az úszást. Így nagy nehezen kijött a vízből, de nem nagyon értette, miért kell így "sietni"...

Panormos előtt még van egy strand, a Kleidos-öböl, de akkora kövek vannak a parton, ami nem teszi igazán vonzóvá a strandolásra. Aki a hangulatos kis öblöket szereti, Panormos lesz az egyik kedvence a szigeten, főleg ha az abszolút nyugodt vizet kedveli, mivel az öböl mélyen benyúlik a szárazföldbe, így szinte mindig tükörsima a tenger.

A víz kristálytiszta és gyönyörű színekben pompázik, a parti homok köves-kavicsos, de pár méter múlva már puha homokos az aljzat, tengeri fű is nő helyenként.

Az abszolút nyugalom jellemzi az egész öblöt, nagyon jót lehet úszni és kicsit olyan, mintha megállt volna az idő...

Ami miatt mégsem maradtunk sokáig, az a parton található kecskekaki volt, ami nem nyerte el a család tetszését, hiszen így nem volt túl higiénikus se a homokozás, se a kavicsszedegetés, amit Dóri előszeretettel gyakorol az erre alkalmas strandokon. Hogy ne kurtítsuk meg a napi homokozásadagot, visszaindultunk a Pláka strandunkra, ha már ott lakunk, nehogy akár egy napra is kimaradjon ez az álomvilág!

A hegyeken való visszakanyargózás után egyenesen a Plákára mentünk tehát, s Dóri első dolga valóban az volt, hogy az apját is befogta a nagy mű építésébe, hiszen több toronyból kellett, hogy álljon a vár. Fontos volt, hogy elég tömör legyen a kiborítandó homok, s ki lehetne erre alkalmasabb, mint a saját apánk?

Sztárfotó a négytornyos, alagutas, homokgolyókkal díszített csoda készítőiről.

Csak ezután jöhetett a hűsítő úszás, addig erre egyedül én kaptam engedélyt az építőmestertől. Aztán végre a segéd építőmester is lehűthette magát, s még elég sokáig maradtunk a parton, mert a lélekszám miatt most még kellemesebb volt, mint napközben.

Ez itt a Plaka Beach Hotel pazar koraesti fényben. Az emeleten laktunk, balra a szobaméretű erkélyünk, ahol öröm volt reggelizni, még ha csak a távolban látszott is az a vékony tengercsík.

Ma az erkélyről naplementéztünk, noha a szemben lévő Aegean Palace szálloda három épülete a döntő pillanat útjában állt, de így is nagyon szépek voltak a fényhatások. Esténként lovasok is elhaladtak előttünk, mivel Naxoson naplementenéző lovaglásokat is szerveznek, lesz majd képem erről is.

"Piros az ég alja, aligha szél nem lesz" - jutott eszünkbe a híres sor, s valóban, másnapra még erős szelet jósoltak a görög időjárástudósok, legalábbis amikor pár napja megnéztük az előrejelzést a prokopiosi internetezőhelyen, hogy tudjuk, milyen programot érdemes szervezni. Ha erős a szél, akkor a legjobb a városnézés, ezért másnap délelőttre Naxos várost szemeltük ki magunknak, délután pedig jöhet a strandolás valahol a nyugati parton.

Parkolóhelyet Naxos városban az Agios Georgios strand közelében találtunk, ezért itt kezdtük a városnézést. A part északi szegletében van egy domb, ahol régebben hangulatos étterem volt, de valamiért bezárták, most üresen kongtak a teraszok. Pedig biztosan jó lehetett itt vacsorázni, mert nagyon szép a kilátás az egész strandra.

Agios Georgios valószínűleg a legzsúfoltabb strand a szigeten, hiszen Hora részét képezi, ezért nem is jutott eszünkbe itt megszállni. A part szép homokos, nagyon sekély, gyerekeknek ideális, ha a szüleik bírják a tömegesebb élményt is.

Végigsétáltunk a parton a kikötő mellett, mert először a sziget szimbólumát, a Portara kaput akartuk megnézni, ami a város északi felén Palatia kis szigetén található, s a képen látható átjárón érhető el. A Palatia a Földközi-tenger szintjének megemelkedésével vált szigetté, előtte egy domb volt csupán, s már az időszámításunk előtti 3. évezredben is állt rajta akropolisz.

A 6 m magas és 3.5 m széles márványoszlopok egyenként 20 tonnát nyomnak, s annak a templomnak a részét képezték, amit i. e. 530-ban kezdtek el építeni, de valójában sosem fejeztek be a Naxos és Samos között kitört háború következtében. A kapu pontosan Delos szigete felé néz, ami arra enged következtetni, hogy Apollo tiszteletére akarták felépíteni, mivel a fény és költészet istene ott született.

Más tudósok szerint nem Apollo, hanem Dionüszosz kedvéért épült a templom, mivel a bor és mámor istene volt a sziget védnöke. Ma már csak a kapu és talapzata maradt az eredeti épületből, a templom többi részét a várba építették be a frank és török uralom idején, s csak azért maradhatott meg a Portara, mert méreténél fogva ezt már nem tudták szétszedni és elszállítani.

Azt mondják, ha az ember a kapu alá áll és kíván valamit, érezni fogja Apollo segítségét, de ezt nem próbálhattuk ki, mert ma már sajnos kötelek mögött van, talán Apollo belefáradt a sok kívánság teljesítésébe? Dóri mindenesetre elég átszellemültnek tűnik a fenti képen, azt mondta, ezt a pózt hozta ki belőle a hely szelleme. :)

A Palatiáról gyönyörű a kilátás a sziget északi felén található különleges alakú hegyekre és a Grotta városrészre, ami az Aplomata hegy egyik barlangjáról kapta a nevét és valószínűleg a minoszi civilizáció egyik legjelentősebb településének számított. Az épületek nagy része földrengések, földcsuszamlások és a tenger szintjének megemelkedése miatt víz alá került.

Eldöntöttük, egyik este a Portara kapuhoz jövünk majd naplementézni, de most a belső városrészek felfedezésére indultunk, így visszasétáltunk a vár, azaz a Kastro felé.

Visszafelé még volt alkalmunk gyönyörködni a szép hegyek, a Grotta és a szintén Grotta nevet viselő strand látványában, ahol nyáron gyakran nagyon erős szél tombol s a hullámok akár még a Palatiara vezető földhídon is átcsapnak.

Most nem volt ennyire erős a szél, de a hullámok így is szép sorban igyekeztek Grotta strandjára.

Belevetettük hát magunkat a Régi Piac szűk utcácskáiba s nagyon elbűvölőnek találtuk az alagutakkal és alacsony átjárókkal tarkított labirintusszerű utakat, ahol tömegnek semmi nyoma nem volt, alig láttunk néhány turistát.

Itt-ott hangulatos kis tavernák szegélyezték az utat, nagyon barátságos volt az egész légkör, s Dóri örömére volt jópár lefényképezendő macska is.

Háttérben a Grotta, a lépcső tetején egy nagyon szép, szelíd cica volt a jutalom, amit Dóri legszívesebben persze hazahozott volna...

Érdemes elveszni egy-két órára a szűk kis utcácskákon, annyira hangulatosak! Az ember egy másik dimenzióba kerül s elfogja a vágy, milyen jó lenne itt élni úgy, ahogy a helyikek, lótás-futás nélkül, ahol az emberek még tudnak örülni a mindennapoknak s nem üldüzik folyamatosan az elérhetetlent, megelégszenek azzal, ami van és mégis boldogok...

Dóri már éppen kezdett elfáradni, amikor a vár egyik kis utcácskájában egy kötéllel elzárt ajtón betekintve ez a kép tárult elénk, s annyira felkeltette az érdeklődését, hogy úgy döntöttünk, meg is nézzük a Velencei múzeumot, ami a Domus Della Rocca-Barozzi nevet viseli (belépő 5 euró/fő, gyerekeknek ingyenes). A toronyház a vár északi oldalán található, a főbejárattól jobbra.

A háromszintes épület gránit és márványkövekből épült külső falai alul 6, felül 1.65 m szélesek, s mai napig a már említett két család egyeneságú leszármazottai lakják. A Della Rocca család francia eredetű (De la Roche), a családfő a 4. keresztes hadjárat egyik ezredparancsnoka volt, a Barozziak pedig a velencei demokráciát alapító 12 befolyásos család egyikét alkották, akik Kréta török meghódítása után érkeztek Naxosra még a velencei uralom idején.

A múzeum két hálószobából, valamint nappaliból, galériából, könyvtárból, kápolnából, konyhából és a képen látható étkezőből áll, s bár mi nagyobbra számítottunk, mindenképpen érdemes megnézni, mert tényleg nagyon szép s az ember máris jobban el tudja képzelni, milyen is lehetett az élet a velencei időkben.

Az étkező erkélyéről gyönyörű kilátás tárul az egész városra, már csak ezért is érdemes megnézni a múzeumot. Amikor még a Portara felé sétáltunk, Dóri pontosan erről az erkélyről kérdezte, hogy az ott állók itt laknak vagy csak turisták. Akkor még nem gondoltuk, hogy a választ szemléltetni is fogjuk neki! :)

Amikor kiléptünk az erkélyre, még egy meglepetés várt: a kikötőben pont ott állt a Blue Star jó háromnegyedórás késéssel, azaz már most sejteni lehetett, hogy pár nap múlva majd ránk is ez a sors vár, bár Görögországban talán épp az lenne a csoda, ha ezek az óriáskompok mindig pont időben érkeznének. Hisz semmi értelme nincs a kapkodásnak, nem igaz? :)

És gyönyörűen látszik a Portara kapu is, s ha valaki innen szeretne naplementés képet készíteni, könnyen meg is teheti, mivel a múzeum nemcsak délelőtt 10-től délután 3-ig, hanem este 7-től 10-ig is nyitva tart, s ha odaképzelem a lemenő napot a Portara mögé, máris sajnálom, hogy innen nem láttam... Valakinek van esetleg ilyen képe? :)

Kicsit csalódottan jöttünk ki a múzeumból, hogy nem láttuk az utcáról kiszemelt nagyon érdekesnek tűnő pincét, de nem sokáig tartott a bánatunk, mert azonnal utánunk jött egy hölgy, hogy akkor most megmutatja a pincehelyiségeket is! :) Csak azt sajnáltuk, hogy nem lehetett jó képeket készíteni, mivel a vaku használata nem megengedett, egyébként szabadon lehet fényképezni és videózni is. Ebben a helyiségben megvásárolható képeket állítottak ki, s a jó megvilágítás miatt nem lett olyan homályos a kép.

A múzeum után már tényleg a tengerre vágytunk legjobban, de Dórinak palacsintára is szüksége volt, így palacsintáztunk egyet a kikötői sétány melett található tavernasoron, mielőtt visszamentünk a parkolóba és a nyugati part felfedezésére indultunk. Vagy palacsinta helyett inkább tintahalat kellett volna ennünk? Már késő bánat... Pedig csak úgy hemzsegtek a kirakatok a friss halaktól és tengeri herkentyűktől...

Agia Annáig vezet aszfaltos út a nyugati part mentén, aztán jópár kilométeren át egészen jól járható földút van, bár nyilván csak lassan lehet haladni. A tengerből nem sokat látni a dűnék miatt, s Plákán az út egy időre el is távolodik a parttól, de Orkosnál újra visszatér s Mikri Viglánál már a strand fölött halad.

Mikri Vigla a szörfösök paradicsoma, mivel a part pont szélirányba néz, s nemcsak erősen szeles, hanem kellőképpen zsúfolt is volt, hogy ne itt hűtsük le magunkat. Hosszú még a nyugati part, találunk mi majd nyugisabb helyet is!

A Mikri Vigla-fok után kezdődik Kastraki hosszú, finomhomokos strandja, ami nagyon szép látvány, de a köves-hínáros szakaszok nem voltak olyan hívogatóak, s itt is elég erősen fújt a szél, csak közvetlen a szikla melletti partszakasz volt szélárnyékban, ott viszont sokan voltak, s mi most valami másra vágytunk.

Kastraki déli folytatása a Glyfada strand, de sokkal jobban tetszett nekünk korfui névrokona még hét évvel ezelőtt, hiányoztak azok a látványos hegyek, amik ott ölelték körül az égetően forró homokos strandot. Itt már alig volt néhány ember, de tudtuk, lesznek még szélcsendesebb partok is, ezért visszatérve az aszfaltos útra dél felé folytattuk az utunk.

Alikonál több kisebb-nagyobb öböl várja a strandolókat, a képen látható talán a leghíresebb, de egyben legszelesebb is, mivel ez észak-nyugat felé néz. Ilyen az északi része.

Ez pedig a déli. A víz már sokkal hívogatóbb, mint az előző strandoknál volt, kevesen is vannak, a táj is látványos, csak az a nagy szél... Most inkább ne süvítsen a fülünkbe!

Érdemes sétálni egyet a félszigeten is, felderíteni a sok kis egymástól jól elkülönülő öblöt, ahol mindenki választhat ízlésének megfelelőt. A sziklákon és homokdűnéken megtelepedő növényzet nagyon hangulatossá teszi a tájképet, de vannak egészen vad, sziklás szakaszok is.

A legtöbb strandoló a két délre néző szélvédett öbölben csoportosult, ez itt a kisebb nyugatabbi. Hatalmas apartmankomplexumot kezdtek el ide építeni, de látszik, hogy pár éve félbeszakadt az építkezés. Vajon mi lehet az oka? Talán a naxosziak mégis szeretnék megőrizni maguknak ezt a néhány öblöt?

A keleti oldalon egy tágasabb tükörsima vizű öböl kis kikötővel, bájos kis templommal, még több strandolóval.