1. nap: kompozás a szigetre, érkezés Skala Potamiába (10 kép)
2. nap: Paradise Beach (10 kép)
3. nap: Saliara - Márványpart, Golden Beach (11 kép)
4. nap: Agios Ioannis, Aliki, Livadi, Arsanas, Thimonia, Golden Beach (28 kép)
5. nap: Chrisi Ammoudia, Glifada, Papalimani, (Pachis Beach, Skala Rachoni), Golden Beach (13 kép)
6. nap: Archangelos kolostor, Psili Ammos, Potos, Pefkari, Stelakis Beach, Tripiti Beach, Skala Marion, Skala Kalirachi, Pachis Beach (28 kép)
7. nap: Makryammos (11 kép)
8. nap: Giola - Szirének medencéje, Astrida Beach, Maries, Ipsario, Kastro, Limenaria (53 kép)

Thassos diavetítés 1. rész (1-8. nap) 164 kép
Thassos diavetítés 2. rész (9-16. nap) 186 kép

A tavalyi karpathosi nyaralás után nagyon nehéz volt méltó "ellenfelet" találni, s először azt is gondoltam, az idén nyáron nem Görögországba kellene menni... Ráadásul repülős nyaralást előre tervezni is lehetetlennek tűnt, hiszen abszolút kétesélyes volt a dolog: ha az ország csődbe megy, leállnak a repterek; ha folytatódnak a megszorítások, akkor sztrájkok fogják nehezíteni a távolabbi szigetekre való eljutást. A menetrendek sem akartak felkerülni a netre, hogyan lehet így egyáltalán szállást foglalni?

Karácsonyra már nagyon kétségbe voltam esve: akkor hova? Hiába nézegettem más helyeket, egyik sem ragadott magával annyira, hogy fel tudtam volna áldozni kedvenc országomat, úgy éreztem, kitépnék magamból valamit, ami már fizikai fájdalmat okozna... S akkor jött az isteni szikra: menjünk kocsival! :) Olyan helyre, ahová sztrájk esetén is könnyen el lehet jutni, s elég izgalmas és látványos még Karpathos után is. Régóta izgatták már a fantáziámat Thassos gyönyörű strandjai, de eddig mindig repülővel mentünk, s akkor már távolabbi helyekre, hisz ezt diktálta a józan ész.

Persze megfordult a fejemben a Thesszalonikiig repülővel verzió, de rossz előérzetem volt a dologgal kapcsolatban, ami be is igazolódott, hisz a Malév csődbe ment, aztán a Ryanair is több járatát törölte. Nézegettem a Wizzair ajánlatait, már majdnem elcsábultam, de tudtam, az autóval sokkal jobban járunk, hisz akár pótüzemanyagot is vihetünk, ami bőven elég lenne a sziget bejárásához sztrájkok esetén is, s akkor indul el az ember, amikor akar vagy épp szükségesnek látja. Ilyen bizonytalan helyzetben ez a legbiztosabb megoldás, ha az ember tényleg oda akar eljutni, amit kinézett magának.

A család beleegyezése után neki is láttam a szálláskeresésnek, s találtam is olyat, ami minden tekintetben megfelelt az igényeinknek, s december 25-én meg is írtam az érdeklődő e-mailt, amire azonnal választ kaptam, s még aznap lefoglaltuk a közvetlen tengerparti Sunrise egyik emeleti stúdióját, távolabb Skala Potamia nyüzsgő központjától. Számomra ez volt a legszebb karácsonyi ajándék! ;)

A júniusi görög népszavazásig azért még izgultam egy kicsit, próbáltam nem 100%-osan beleélni magam az utazásba, de utána végre megnyugodhattam, s nagyon örültem, hogy nem adtuk fel azt az országot, ami eddig a legtöbb szép élménnyel ajándékozott meg. Az utazást kedd éjszakára időzítettük a németországi török vendégmunkások áradatának elkerülése miatt, ami sikerült is, mert odafelé 5-10 perceket álltunk csak a határokon, így minden simán ment. Szerbiában a hegyes szakaszra való rátérés előtt aludtunk két órácskát az egyik OMV parkolóban, mivel napközben előtte nem sikerült rápihenni az útra, egyszerűen nem hagyott aludni az izgalommal teli várakozás, s akadt néhány sürgős elintéznivaló is.

Olyan szerencsénk volt, hogy Keramotiban pont elértünk egy egy perc múlva induló kompot, s még mielőtt körülnézhettünk volna, máris jöttek a hajót kitartóan követő sirályok, akiket szépen megetettünk megmaradt szendvicseink darabkáival. Hihetetlen élmény levegőben repkedő sirályokat kényeztetni, s annyira lefoglaltak minket, hogy nem is figyeltük a tájat, s szinte meglepett, hogy máris megérkeztünk. Húsz perccel később pedig már a szállásunkon voltunk, ami annyira tetszett, hogy máris hosszabbítottunk egy éjszakával, így visszakaptuk a tavaly elvesztett egy napot, amit akkor a repülőcsatlakozás okozott. Most 15 gondtalan nap és éjszaka állt előttünk!

Az apartman elfoglalása után már nagyon éhesek voltunk, így strandolás helyett a szomszédunkban lévő Captain tavernába mentünk, ahol nagyon finomat ettünk közvetlen a parton. Meglepő volt, hogy senki sem volt a tengerben, pedig gyönyörű volt. Rájöttünk, a hely még remekebb, mint gondoltuk, mivel a part itt keskeny és kavicsos, így nem elég vonzó a távolabbi helyekről érkezőknek, csak a közelben lakók fürdőznek itt, azok is kis számban. Pedig három lépés után az aljzat már végig puha homok, így ez a strand jobbnak bizonyult, mint a legszebbnek kikiáltott partok! :)

Csak ennyi volt a távolság a szobánk és a tenger között, meglepetésünkre volt napellenző az erkélyen és szúnyogháló a tolóajtón, ezek a honlapon még nem szerepeltek. A szépen gondozott kertben volt parkoló is, így minden adott volt egy gondtalan nyaralás kezdetéhez, s szinte el sem tudtuk hinni, hogy minden ennyire idilli. Mintha egyenesen az álmainkba csöppentünk volna! Estefelé strandoltunk is egy kicsit a langyosan kényeztető tengerben, s hálát adtunk a görög isteneknek, hogy éppen ide vezéreltek minket! A fényképezőt most nem vittem magammal, de rengeteg strandos kép lesz később, ígérem! :)

2. nap: napfelkelte az erkélyről, Skala Potamia, Paradise Beach

A Skala Potamia és Skala Panagia között helyet foglaló 3 km hosszú Golden Beach keletre néz, s az apartmanunkból nevéhez híven láthattuk is a napfelkeltét, már amikor sikerült hozzá felébredni. A Sunrise Studiót mindenkinek csak ajánlani tudom, egyedül a wifivel voltak problémák, de ezzel csak jól jártunk, hisz nem az internet előtt töltöttük még azt az időt sem, amit arra szántunk volna, s legalább tényleg gondtalan volt a nyaralás.

Az első teljes napunkat strandolásra szántuk, hiszen ki kellett pihenni az autós út fáradalmait. Az éjszakai vezetés abból a szempontból jobb, hogy alig van forgalom, de a sötétség miatt túlságosan is monoton, még akkor is, ha a szerb autópálya nappal sem igazán látványos, ezért is időzítettük azt az éjszakára. Ha sikerül napközben aludni, szerintem még mindig ez a jobb megoldás, főleg ha olyan kompot akar elérni az ember, ami nem jár éjszaka. Sosem lehet tudni, mennyit kell várni a határokon, erre jobb ha rászámol az ember.

Amíg a családfő még aludt, Dórival elindultunk megkeresni a pékséget, ami Skala Potamia központjában található. Nekünk ez olyan 10 perc kellemes sétát jelentett minden reggel, bár sosem mértem, lényegtelennnek tűnt. Közben gyönyörködhettünk a tenger látványában, feltérképeztük a partot, s arra a következtetésre jutottunk, a lehető legjobb részen lakunk, távol Skala Potamia nyüzsgésétől és a többsoros napernyők világától, viszont nem messze a számunkra szükséges szolgáltatásoktól. A döntés a miénk volt, mikor akarunk forgatagot és mikor nem. Ráadásul a panoráma is tökéletes! :)

Már első reggel megkóstoltuk a vaníliás krémes pitét, ami rögtön a kedvencünk lett, ha tehetném, azóta is minden reggel ezt reggelizném. Fél nyolc körül hozzák a friss kenyeret, előtte sok helyben sütött finomság közül lehet választani, s még fagyi is van, ha reggeli előtt valaki erre vágyik. Visszafelé igyekeztünk megelőzni a minden nap járó kukáskocsit, ha nem akartunk nem kívánt illatokkal gazdagodni még reggeli előtt... Ez volt az egyetlen stressztényező a két hét alatt: csak meg ne halljuk azt a zúgást, amíg az utcán vagyunk! :)

Dóri legszívesebben a mi strandunkon maradt volna, de olyan közel volt a Paradise Beach, aminek nem lehetett ellenállni, s kíváncsiak voltunk a sziget legszebbnek mondott partjára. Ha az ember 10 óra előtt érkezik, még az első sorban is talál napernyőt, s mi is ezt tettük, mivel hosszabb időt akartunk eltölteni és jóval kényelmesebbnek ígérkezett így, mint a homokba terített törölközökön. A part elég tágas ahhoz, hogy sok strandoló esetén se érezze zsúfoltnak az ember, s a környezet valóban paradicsomba illő!

Most egy hullámos napot fogtunk ki, ami itt nem számít ritkának, de inkább a hely előnyére válik, mint hátrányára. Ugyanis a víz nagyon sokáig sekély, így a kisgyerekek is nagyon élvezik a hullámokban való ugrálást, s aki nyugodt úszásra vágyik, a mélyebb vízben megteheti, ha át tudja magát verekedni a tarajos hullámokon. Ez nem mindig könnyű feladat, de megéri, odabent tökéletes a nyugalom és a tájkép, a hullámok már csak lágyan emelgetnek, ami Dórinak is elnyerte a tetszését. Időnként ott is átbukhat egy-egy óriási hullám, de ettől csak izgalmasabb az élmény.

A tágas homokos öböl északi végén található ez az igazán tetszetős sziklás part, de aki itt szeretne sétálgatni, hamar vissza fog fordulni, ha szereti magán tartani a fürdőruháját, ugyanis ez a nudista rész. Olyan jó lett volna elmenni a legtávolabbi öbölig néhány szép kép kedvéért, de miután egy meztelen férfi jött oda hozzám arról érdeklődve, tudok-e még nudista strandokat Thassoson, már letettem erről a vágyamról, pedig még azt is mondta, csatlakozzak hozzájuk...

Dehogy akartam én megzavarni az édenkerti nyugalmat, s nekem azért mégis furcsa ez az ismerkedési mód, pedig nem a nudizmussal van bajom. Csak kicsit furcsa meztelen idegenekkel társalogni fényképezőgéppel a kezemben... :) Azért nem szaladtam vissza kétségbeesetten, ha már arra jártam, csak kattintottam egy párat, de bármennyire is ügyeltem a nudisták kihagyására, utólag csak feltűnt egy-egy meztelen fenék, ami miatt inkább nem publikálnám ezeket a képeket... Végtére elég szép ez a strand nélkülük is, nem igaz? :)

Erről a napról a szokásosnál kevesebb kép készült, mivel a nagy hullámzás miatt csak a sekély részen lehetett fényképezni, a mélyebb vízben már nem kockáztattam a gép épségét, mi pedig ott töltöttük a nap nagy részét. Így csak az emlékeinkben marad meg, ahogy hármasban szórakozunk a vízben és a hullámok játéka közepette élvezzük a csodás tájat. Matraccal különösen élvezetes, kisebb hullámvasútra emlékeztető az élmény, s igazán jókat lehet lustálkodni is. :)

Azért a tarajos részt is kiélveztük, s ha nem is volt lefkadai az élmény, nem panaszkodhatunk egy percig sem. S máris eldöntöttük, erre a partra még visszajövünk. De most szólított a gyomrunk, ideje vacsorázni, s olyan finomat ettünk tegnap a Captain tavernában, hogy ma este is ezt választottuk, ahol mindenféle halas finomságokat lehet enni, de még az egyszerűbb salátákat is különlegesen készítik. Még a pirítós kenyér is fenomenális volt! :)

3. nap: Saliara - Márványpart, Golden Beach

Ha tegnap délre mentünk, ma ideje volt északra is körülnézni, s mi is lehetne előrébb való egy igazi márványpartnál, ahová hófehér márványporral borított út vezet? :) Nagy reményekkel indultunk hát útnak, de hiába érkeztünk a bűvös 10 óra előtt, ide már az sem elég, késő délelőtt pedig már felesleges elindulni. Mi még találtunk három napágyat a harmadik sorban, de sokak csalódottan távoztak, mivel a rövidke parton már nem jutott nekik hely.

A napernyők olyan sűrűn vannak elhelyezve, hogy saját törölközőt leteríteni már lehetetlen, de mégsem találtuk elviselhetetlennek a viszonyokat, s ezen a napon annyira meleg volt, hogy a parkolóból megtett pár perc séta után is vízért kiáltott az ember. Különösen jólesett, hogy nem kellett fizetni a napágyért, csak inni egy hideg frissítőt, amit egyenesen a napágyunkhoz hoztak, s a híresztelésekkel ellentétben nem zavaróan hangos, elektronikus zene szólt, hanem kellemes, lelket nyugtató lágy dallamok, ami nemhogy elriasztotta, hanem sokkal inkább maradásra bírta az embert, ami minket is meglepett!

A víz Lefkada és Kefalónia után már nem olyan nagy élmény, hisz ott tömegével találni ennél szebb partokat, de nosztalgiából is jólesett eltölteni itt pár órát. A parttól távolabb úszva már nem volt zavaró tömeg sem, így ott hűsöltünk a nagy melegben. Délutánra már megérkeztek a divatos tum-tum zenék is, de addigra mi már épp indultunk, gondoltuk, a nap hátralévő részére jobb lesz nekünk a saját partunk, hisz ott alig van néhány ember.

A fenti képen is látható szomszédos márványbánya kikötőjét most kihagytuk, mivel a terepjárós napjainkra tartogattuk, amikor a másik márványpartot, Vathit is megnézzük majd. Saliarára még személyautóval is jól járható út vezet (jól kitaposták a márványszállító teherautók), de Vathira már nagyon nem ajánlott, amiről pár nap múlva mi is meggyőződtünk, bár akkor a másik, még rázósabb irányból közelítettük meg. Páran nekivágnak személyautóval is, de biztosan nem tesz jót a kocsinak, főleg ha azzal az ember még haza is akar jutni.

Hazafelé jó volt újra megpillantani a saját partunkat, s a mai élményünk is megerősített abban, milyen jól választottunk, hisz "otthon" bármikor strandolhatunk egy jót, hiszen nem kell tömegtől tartani. Ráadásul a sziget talán legszebb részén van, ahogy már az idevezető út is mutatja. Már akkor nagyon tetszett, amikor a komptól jöttünk, kicsit emlékeztetett Karpathos Pigadiából Kyra Panagiára vezető útszakaszára, ami már jó előjel volt. :)

Ekkora "tömeg" várt ránk közvetlen a szállásunk előtti strandon, egy métert sem kellett továbbmenni, hogy ezt lássuk magunk előtt. Ha valaki csak egy szép, tömegmentes partra vágyik nyaraláskor, ahol élvezheti a tenger minden szépségét, már akkor jól dönt a Sunrise apartmannal!

Most értettük meg azt is, miért Golden Beach a neve: tényleg aranylik a víz, ahogy a nap rásüt. Nagyon kellemes a víz hőmérséklete is, lassan mélyül, így kisgyerekeseknek is tökéletes. Annak pedig csak örülhetünk, hogy ezen a részen nem szedik ki a keskeny part szélét borító kavicsot (könnyen megtehetnék), mivel így sokkal kevésbé vonzó, mint amilyen valójában, csak akkor derül ki, mennyire jó, amikor az ember kipróbálja, de addig sokan el sem jutnak, mert teljesen homokos partot akarnak még a tömeg ellenére is.

Mi szerencsére csak messziről láttuk a tömeget. Dél felé nézve Skala Potamia és Chrisi Akti, ahogyan a strandját nevezik. A Sunrise-hoz ez van közelebb, így mi is ide jártunk pékségbe, tavernába, boltba. Két bolt van nagyon közel: egy a parton, ahol minden egy kicsit drágább, egy az Alkyoni tavernával szemben a Skala Panagiára vezető út mentén. Ide csak a szomszéd telken kell átsétálni, ahol még nincs ház, nagy a választék és alacsonyabbak az árak, mint a parton.

Észak felé pedig Skala Panagia és strandja, Chrisi Ammoudia. Ide gyalog sosem mentünk, mivel úgy eléggé hosszú lett volna, kocsival viszont kétszer is átugrottunk, így lesznek erről is képek. Ha valaki ki akarja próbálni ezeket a strandokat még tömegmentes állapotban, menjen délelőtt, reggel még ideálisak a viszonyok és a tájkép valóban lenyűgöző!

Mi inkább maradtunk a saját kis partszakaszunknál, ha már Golden Beach, s örültünk, mint majom a farkának! :) Előkerült Delfin pajtás is, aki Kefalónia óta lapult mindig a bőröndben, de tavaly Karpathoson elő sem vettük, hisz ott a szelesebb partok a jellemzőek, s így könnyen "uszonya" kelt volna, ha megtanul repülni... Itt viszont sokszor állt a levegő, olyannyira, hogy már vágytunk volna egy kis szélre, ami a legtöbb nyaraláson inkább fordítva volt.

Meg is éheztünk strandolás közben, így gyrost hoztunk az egyik partmenti tavernából, ami a legközelebb volt, s az erkélyünkön ettük meg. Sajnos nem volt olyan finom, mint ahogy vártuk, ezért abba a tavernába máskor nem is mentünk, pedig nagyon hangulatos volt, ez a taverna szerepel a 2. nap 4. képén itt. Pedig mindig volt friss hal kitéve is és még egy akvárium is, azaz lehet, csak most fogtunk ki egy rosszabb gyrost, ami elvette a kedvünk.

4. nap: Agios Ioannis, Aliki, Livadi, Arsanas, Thimonia, Golden Beach

Miután két teljes napot töltöttünk strandolással, elérkezett az idő egy nagyobb felfedező túrához, most dél felé, hiszen tegnap északon voltunk. Kinirát egyelőre kihagytuk, mert túl közel volt, oda bármikor át lehet ugrani, a Paradise Beach-en már voltunk, a következő strand pedig Agios Ioannis volt, amit ki is akartunk próbálni, ha elnyeri a tetszésünket.

A strand egy nagyon szép öbölben található, tömeg sincs, de a sötét köves aljzat nem volt valami megnyerő, ezért csak pár kép erejéig szálltam ki a kocsiból, amíg a férjem megfordul. Keskeny, meredek, kanyargó, hepe-hupás út vezet lefelé, ami nem túl szerencsés alacsonyabb alvázú kocsival, de a miénknek szerencsére nem jelentett problémát. Láttunk egy homokos emelkedőt kaparó Audit, ami miatt vissza is kellett tolatnunk, mivel a két kocsi nem fért el egymás mellett.

Agios Ioannist annak is érdemes felkeresni, akit vonzanak a régészeti érdekességek, mivel az ókorban temetkezési hely volt. Van, aki szerint Nagy Sándor is itt van eltemetve, mivel Thassos abban az időben a márványnak köszönhetően igazán jelentős és gazdag sziget volt.

Aki szereti a nyugalmas helyeket és nincsenek ellenére a köves-sziklás aljzatú strandok, minden bizonnyal jól fogja itt érezni magát, mi inkább továbbindultunk Aliki felé, ahol három öböl közül is lehet választani.

Alikibe érve meglepődtünk a nagy tömeg láttán, mivel még mindig elég korán volt, az út két oldalán már hosszú kocsisor, a sokszor fényképezett öböl is tömve emberrel. Csak lesétáltunk, hisz van itt látnivaló, de a zsúfolt homokos-kavicsos öblöt kihagytuk, nem ez volt, amire vágytunk.

Helyette átsétáltunk a mögötte lévő, sokkal barátságosabb lélekszámmal büszkélkedő, ám méretes kövekkel és kavicsokkal borított középső öbölbe, közvetlen a régészeti lelőhely mellett.

A családnak nem nagy kedve volt a hőségben romokat nézegetni, inkább a strandolást választották, míg engem csak nem hagyott nyugodni a kisördög, s bikiniben és úszócipőben indultam el a romok felé, valamennyit csak megnézek belőlük.

A Krisztus előtti hetedik században virágzó település volt itt, amelynek romjaiból meglepően sokat még mindig lehet látni, így valóságos paradicsom a régészet iránt érdeklődők számára. A település gazdagságát márványbányájának köszönhette, aminek a maradványai az idők során a tenger alá kerültek, de talán pont ettől vált a dolog még érdekesebbé. Télen a tenger visszahúzódik, olyankor még a kikötő maradványait is meg lehet nézni.

Két háromfolyosós bazilika romjai is láthatóak, csakúgy mint egy római temetőé, s csak nem bírtam ellenállni, hogy egyre feljebb és feljebb menjek, pedig egyáltalán nem az alkalomhoz illően voltam öltözve, így igyekeztem feltűnés nélkül elvegyülni a nézelődő turisták között. Fényképezni nehéz volt, mivel a látványosabb falak mellett mindenhol emberek álltak, így elég gyorsan végeztem a látnivalókkal.

Elértem az elsüllyedt márványbánya északi végét is, majd további érdekességek után kutatva kipróbáltam több kitaposott ösvényt is a sziklákon át, mígnem a másik öböl partjára jutottam, ahol rátértem a márványbánya felé vezető gyalogútra.

Gondoltam, innen már nem lehet messze, de aztán eszembe jutott, a család még azt fogja hinni, valami bajom van, hiszen jó félóra is eltelt már, amióta váratlanul eltűntem a látóhatárról. Ezért inkább visszafordultam, s jól is tettem, mert Dóri már arra akarta rávenni az apját, jöjjenek utánam, s akkor biztosan meg is találtuk volna egymást - estére! :) Szerencsére még ott megvártak.

A parti büfében ettünk egy-egy jégkrémet, majd a tömeges öblöt hátrahagyva bepattantunk a kocsiba és elindultunk Livadi felé, amiről sok szépet láttam és olvastam, ezért is volt mára az egyik fő úticél. Alikibe még visszatértünk a 11. napunkon, amikor is megnéztük a márványbányát, képek erről itt találhatók.

Livadi szépséges strandja az Archangelos kolostortól nyugatra fekvő öbölben helyezkedik el, egyik oldalról egy magasabb hegyoldal (ahonnan ez a kép is készült), másik oldalról sziklafal szegélyezi. Csak egy sor napernyőt telepítettek a parti büfé tulajdonosai, aminek a használatáért fizetni kell.

A part homokos-kavicsos, míg a vízben elég terjedelmes kőtenger foglal helyet, de nem muszáj úszócipőt húzni, mivel néhány folyosón kiszedegették a köveket, amelyek kis botladozás mellett egészen jól használhatók.

Megpihentünk egy kicsit a napágyainkon, a családfő még el is aludt, így Dórival ketten mentünk a tengerbe, ő az új színes labdájával, én a csodás rózsaszín matracommal, hogy üde színfoltjai legyünk a szörnyen "egyhangú" tengernek. ;) Dóri kicsit küzdött a térdéhez időnként hozzáérő nagyobb kövekkel, így igyekeztünk inkább a tisztásokon maradni. Csodás odabentről a panoráma, mindenképpen érdemes kipróbálni azoknak is, akik nem rajonganak a köves partokért.

A strand keleti végét ez a sziklafal zárja le, ahonnan átlátni Arsanas festői kis öblére, ahol előszeretettel kötnek ki a kirándulóhajók is. A kép nagyított változatán jól látszik az Archangelos kolostor is, amit két nap múlva néztünk meg, mivel Dórit most már izgatta a szerzetesek élete, közelről is akarta látni. Bővebbet erről akkor.

Arsanasra a Livadira vezető útról balra letérve lehet eljutni, ki is van táblázva. Az út a sziklafal tetejére kapaszkodik fel, csak gyakorlott vezetőknek ajánlott személykocsival, nagyon oda kell figyelni és a megfordulás is problémás a terepviszonyok, valamint az út mellett parkoló kocsik miatt is. De megéri átmenni, olyan, mint egy kis trópusi paradicsom!

Két kocsi itt sem fér el egymás mellett, de nincs akkora forgalom, hogy ez gyakran megtörténjen. A kép az útról Livadi felé tekintve készült, s a valóságban ennél sokkal szebb, ez csak egy pici darabka, amit az ember lánya megpróbál hazahozni, hogy könnyebben menjen majd az emlékezés.

A strandra csak gyalog lehet lemenni, de nem az épület felé, hanem az erdőn át vezet a kitaposott gyalogút. Eléggé csúszós a fenyőtűkkel borított aljzat, így jól jönnek a korlátok, s még hangulatosabbá teszik a partra való leereszkedést.

Íme Arsanas kis öble az erdőből kikandikálva, ezek után már nem lehet visszaút! :) A part egyik felét sötét kövek, míg a másik felét puha aranyló homok borítja, s még az a pár napernyő sem rontja el az összhatást.

Csak megmártózni jöttünk, ezért rögtön irány a víz, aminek a felszínén helyenként elég sok fenyőtű úszik, de ez egyáltalán nem meglepő a csodás környezetet látva. A parton két hidegvizű forrás is csordogál, ami még különlegesebbé teszi a hangulatot.

Úgy érezzük magunkat, mintha a trópusokon lennénk, ami többször is előfordult a két hét során. Fura dolgokat képesek produkálni a görög szigetek, s akinek van türelme a felfedezéshez, valóságos rejtett kincsekre bukkanhat teljesen váratlanul. Tavaly Karpathoson alpesi hegyoldalt véltünk felfedezni, most hirtelen tűlevelű esőerdőbe pottyantunk! :)

Jókat úszkáltunk, Dórinak különösen tetszett a hely, azon sajnálkozott, miért nem itt telepedtünk le inkább. Mi meg annak örültünk, hogy ide csak akkor értünk, amikor már a kirándulóhajók is elmentek, hisz azokkal együtt már korántsem lett volna olyan idilli a hangulat, amit már más helyeken is megtapasztaltunk. A szépséges kis öblök esetében nagyon fontos tud lenni a megfelelő időzítés.

Most csak egy-két csónak időzött már itt, amelyek csöppet sem zavarták meg a hangulatot, a parton is csak néhány ember lézengett. Amikor kiúszkáltuk magunkat, el is indultunk hazafelé, mivel estére tavernázást terveztünk.

Azért felkocsikáztunk még az Arsanasszal szemközti hegyoldalra néhány szép kép kedvéért, mivel pont tökéletesek voltak a fényviszonyok. Sokszor bánkódom, miért nem innen vagy onnan süt a nap, hisz egészen mások a színek, ha éppen a jó irányból érkeznek a fénysugarak.

De képtelenség mindenhová a legmegfelelőbb, fényképezésre legalkalmasabb időben érni, hiszen akkor nem jutna idő a nyaralás igazi élvezetére, folyton az órát és a térképet kellene nézni és ide-oda cikázni az egész szigeten. Na ezt nem nekem találták ki, hiszen Görögországban pont az a jó, hogy az ember végre megfeledkezhet az időről s csak úgy élvezheti a teret és a végtelen nyugalmat árasztó hangulatot, ezzel képes egy életre rabjává tenni az embert!

Thimonia sem épp a legjobbkor került lencsevégre, de neki most ennyi jutott, annyira nem volt vonzó, hogy ki is próbáljuk. Ráadásul olyan hirtelen tört ránk az éhség a hazafelé vezető úton, hogy már nem volt türelmünk tavernába menni, valami laktató kellett, de gyorsan!

Skala Potámiába érve így azonnal a fórumokon dicsért Mama's Grill-be mentünk, becsomagoltattunk négy gyrost, hogy újra az erkélyünkön falatozhassunk, s most nem kellett csalódnunk, mert isteni finom volt! Külön kérni kell, hogy ne tegyenek bele mustárt és ketchup-ot, mert sajnos itt ez a divat, s spórolnak a tsatsikivel is, de a hús profi és a pita mennyei! Ilyen kis dolgok kellenek a boldogsághoz és egy csodás strand, ahol milyen jót lehet labdázni teli hassal! Csak ki kell próbálni! :)

5. nap: Chrisi Ammoudia, Glifada, Papalimani, Pachis Beach, Skala Rachoni, Golden Beach

Ezen a napon az északi partokat vettük célba, de előtte még megnéztük az öblünk északi végében található Chrisi Ammoudia strandját. Sikerült elég korán érkezni, hogy tömeg nélkül gyönyörködhessünk a csodálatos panorámában, nem véletlenül mondják ezt Thassos egyik legszebb strandjának. Innen rajzolódik ki legjobban a sziget csúcsát is magába foglaló hegykoszorú, ami fenséges látványt nyújt, főleg ha a meglátogatását még tervezi is az ember! :)

Megpróbáltunk bejelentkezni is a Golden Beach webkameráján Nagyinál, de most nem jártunk sikerrel: vagy csak távolról lehetett látni az integetős mólót, vagy más helyekre közelített rá a kamera. Sebaj, lesz még alkalom a következő tíz napban, s szerencsére így is lett, nevezetesen a 14. napon. Utoljára Santoriniről jelentkeztünk be így, s határozottan van valami varázsa annak, amikor élő közvetítés részesei vagyunk.

Kihasználva a strand néptelenségét meg is mártóztunk, de nem maradtunk sokáig, mivel vasárnap lévén még több strandolóra lehetett számítani, s szerettük volna, ha az északi partokra is még időben odaérünk. A Pachis Beach volt a fő úticél, annyira szép képeket láttam róla, még azon is gondolkoztam, ott kellene szállást foglalni...

Az északi parton több kis strand sorakozik egymás mellett, s az útról nézve nem sok a különbség közöttük: kristálytiszta víz, homokos föveny, zöld erdő a háttérben. Nem is mindet fényképeztem le, mert vagy nem lehetett megállni az úton épp ott, ahol jó lett volna, vagy ahol meg lehetett állni, alig látszott valami a partból. Első állomásunk a Glifada strand volt, ami nagyon pozitív benyomást tett ránk, ráadásul alig volt néhány ember a parton.

De egyelőre nem strandoltunk, mert a parti szálloda udvarán csak a vendégek parkolhatnak, a lefelé vezető úton pedig elég nehézkes a parkolás, gondoltuk, lesz itt még jobb is. Körülnézünk, aztán majd a legtetszetősebb strandon úszunk is, vagy ahol már nem bírunk ellenállni a tenger csábításának, mert persze ma is nagyon meleg volt, alig lengedezett egy kis szellő.

Papalimani és a mellette fekvő kis öböl is nagyon szép volt, de itt már többen voltak a parton, Glifadához képest így nem volt annyira vonzó. Dóri kérésére azért bementünk egy kicsit a vízbe, hogy lehűtsük magunkat és élvezzük az öblöt övező hatalmas zöld fák koszorúját, de itt sem időztünk túl sokat, mivel Pachis Beach parti fenyői alatt akartunk inkább letelepedni.

Dóri szívesen maradt volna még, de egy még szebb strand reményében hajlandó volt kijönni a vízből, hiszen azt ígértem neki. A sziget legészakabbi pontját, a Pachis-fokot elhagyva alig akartam hinni a szememnek: a tenger zavarossá vált, a hullámok teljesen felkavarták a partmenti vizeket, barna kosz lebegett mindenhol, sok-sok tengeri fűvel, amit nem is volt kedvem lefényképezni...

Még reménykedtem, Pachis Beach csak beváltja a hozzá fűzött reményeket, de hiába sétáltunk el a part feléig a déli végétől, a helyzet semmit sem javult, bár meglepő módon még így is elegen strandoltak a vízben. Sok napágy viszont üresen tátongott, amiből arra lehetett következtetni, a strand látott már sokkal jobb napokat is, valószínűleg nem ez a jellemző állapota, mint ahogy nekünk volt "szerencsénk" látni...

Csalódottságunkat az egyik parti büfében jégkásával próbáltuk lehűteni, aztán továbbindultunk Skala Rachoni felé, hátha ott jobb a helyzet. De ugyanaz a kép tárult elénk itt is már messziről, így el sem mentünk egészen a partig, hanem visszafordultunk és inkább Glifadán táboroztunk le. Parkolóhelyet csak a főút mellett találtunk, onnan sétáltunk le a keskeny, meredek úton, aminek a szélén sem könnyű parkolni, hiszen az útnak járhatónak kell maradni.

Itt még mindig édenkerti hangulat fogadott minket, alig nőtt a strandolók száma, a vízben szinte csak mi voltunk, a szálloda vendégei inkább a fák árnyékában elhelyezett napágyaikon pihentek. Biztosan nagyon szép a kilátás a szobák ablakából, de kissé unalmas lehet itt lakni, hiszen nincs hová sétálni, tavernák sincsenek a környéken, viszont közel van Limenas, ha valaki nyüzsgésre vágyik.

Dórival szívesen maradtunk volna tovább is ezen a strandon, de a családfő annyira nem volt elbűvölve, inkább a Golden Beach szállásunk előtti szakaszát akarta élvezni. S mivel nekünk sem volt ellenünkre a dolog és továbbra is szükségünk volt egy sofőrre, beadtuk a derekunkat, s szépen visszaautóztunk a saját strandunkra. Egészen másképp alakult a nap, mint ahogy terveztük.

De nagyon jó volt úszkálni "otthon", s újra örülhettünk, milyen jó helyen lakunk, s szörnyülködtünk, mekkora baklövés lett volna a Pachis Beach-et választani bázishelynek... Ezt is a Sunrise apartmannak köszönhetjük, mivel sokkal vonzóbb volt, mint bármelyik szállás, amit a Pachis környékén találtam. Egy jó nyaraláshoz szerencse is kell!

Estére gyros vacsit terveztünk a Mama's Grillben, de előtte még elmentünk a parti netkávézóba, mivel az apartmanunkban nem működött a wifi valamilyen hálózati probléma miatt. Csak egyszer tettük ezt meg, mert a net valahogy fontosságát vesztette, esténként sokkal jobb volt sétálni és az erkélyen üldögélni, mint megnézni azokat a "rendkívül fontos" weboldalakat. Arra van bőven idő egész évben...

6. nap: Archangelos kolostor, Psili Ammos, Potos, Pefkari, Stelakis Beach, Tripiti Beach, Skala Marion, Skala Kalirachi, Pachis Beach

A tegnapi északi kaland után ma újra dél következett, első úticélunk pedig az Archangelos kolostor volt. Először nem igazán érdekelte a lányunkat egy kolostor meglátogatásának lehetősége, de Livadin strandolva mégis felkeltette az érdeklődését eme különleges épület, s egyre jobban elkezdte foglalkoztatni a gondolat: hogyan is élnek a szerzetesek? Ők is strandolnak? Szoktak vásárolni? Van biciklijük? S egyéb hasonló kérdések, ami nekem eddig eszembe sem jutott! :)

Így nagy várakozással lépett be velünk a kapun, de a látogatható terület kicsinysége nem sok válasszal látta el, így érdeklődése hamar lelankadt. Annyit azért megállapított, ő bizony nem szeretne szerzetes lenni, neki nagyobb izgalmak kellenek, mint az önellátás élvezete, s sokkal jobban szereti a színeket annál, minthogy egész nap tetőtől talpig feketében legyen... S ami legjobban fájna neki az az, hogy nem utazgathatna kedvére, hogyan lehet kibírni egy egész életet egy helyen???!

A kapun belépve két civil azonnal ellenőrzi, megfelelő-e a látogatók öltözete: nők esetében hosszú szoknya és vállat takaró blúz szükséges, de a férfiaknak se villanhat ki a térde, ha nem szeretnének valami hasonlóan szép kommunális hosszúnadrágot ölteni, mint szegény férjem... Nem rajongott érte egy percig sem, de be kell valljam, volt olyan mulatságos a látvány, amiért már megérte! ;)

Belépéskor azt is elmondják, tilos fényképezni az épületet, esetleg a kilátást, ha arról mindenképpen szeretnénk képet. S az valóban annyira lenyűgöző, hogy szinte magától bújik elő az a gép, s talán még a gombja is magától nyomódik meg... :)

A kolostor birtokában van egy szög azok közül, amelyekkel Krisztust keresztre feszítették, amit először 1287-ben említettek írásos források. Sokan emiatt is keresik fel az ingyenesen látogatható kolostort, ami az Athos-hegyi Philoteou közösséghez tartozik.

A szerzetesek által készített ajándéktárgyakat is lehet vásárolni, ha valaki anyagilag is szeretné támogatni a kolostort, s rengeteg vallásos témájú könyv is van, ha valakit ez különösen érdekel.

Mi inkább a kilátásban gyönyörködtünk és megnéztük a látogatható helyiségeket, a szenteltvíz áldásaiért nem álltunk be a sorba, de ezt is meg lehet tenni, ha valaki erre vágyik. Még egy-két fotó Livadiról, aztán indulás gyorsan egy strandra, mert már megint milyen meleg van!

Astris strandját kihagyva Psili Ammosra esett a választásunk, mert már az útról nézve is nagyon csábító volt a tenger, bár azt is láttuk rögtön, hogy ez bizony a tömegesebb helyek közé tartozik. De jó a hangulata még így is, csak a víz tűnik hűvösebbnek a többi thassosi strandhoz képest.

Azt is megtanultuk, ha sokan vannak a vízben, érdemes rögtön a mélyebb részre úszni és onnan élvezni a tájat, s mivel Dóri már remekül úszik és egyáltalán nem fél a mély víztől, ezzel sem volt semmi gondunk. Nagy szabadságot ad, ha a gyerek már erre is képes, az biztos! :)

Potos következett, ami elsőre egy átlagos üdülőtelepülésnek tűnik, meglepő módon mégis van benne valami, ami megfogja az embert, így leparkoltunk és sétálgattunk egy kicsit a nagy hőségben szinte üres utcácskákon. Dóri kitalálta, jó lenne neki egy kalap, hogy ne kelljen a választékát is kenegetnem, s nagyon megtetszett neki az apjáé, amit még Skala Potamián vettünk.

Találtunk is egy nagyon szépet, ami innentől kezdve folyamatos útitársunk volt, Dóri igazi hölgynek érezte magát benne, de tényleg annak is tűnt! :) A strand eléggé zsúfolt, de megmártózni a séta után kifejezetten jólesett, s a parti éttermes rész is egészen vonzó, csak még nem voltunk elég éhesek.

Megnéztük a kikötőt, ami régebben fontos szerepet játszott a sziget életében, mivel ez volt a régi főváros, Theologos tengeri kapuja, s sokáig a Kavalából érkező hajók is itt kötöttek ki. Ma már csak egy nyüzsgőbb tengerparti üdülőhely, de sokkal többen keresik fel, mint a 10 km távolságra található régi fővárost, ahová mi is csak a nyaralásunk vége felé mentünk el.

Úgy döntöttünk, a parton végigsétálva megyünk vissza a kocsihoz, amit a falu északi végén található parkolóban hagytunk, s így még szemügyre vehettük Potos másik strandját is. Sokkal kisebb, alig lézeng pár ember, pedig szebb környezetben van, csak a part itt sokkal kövesebb.

Először egy magánapartman udvarán keresztül véltük megtalálni az utat a parkoló utcájához, mivel felfelé egy elég széles lépcső vezetett, s ha nem állok meg fényképezni, minden gond nélkül át is sétáltunk volna.

Így viszont feltűnt a jelenlétünk a tulajdonos ismerősének, aki kedvesen visszatessékelt minket a partra, hogy a következő feljárón tegyük ezt meg. Így még tovább sétáltunk a parton, de az előbbinél két sokkal jobb kép is született, amiért még hálás is lehetek ! :)

Ebből a szögből még vonzóbbnak tűnik ez a strand, szinte újra a trópusokon éreztük magunkat, de már nem táboroztunk le, a kíváncsiságunk hajtott, vajon milyen lehet a part a magasba nyúló fákkal borított szirt mögött?

Pefkari strandja következett, de nem nyűgözött le minket annyira, hogy ússzunk is egyet, inkább menjünk el Limenáriába, ahol megebédelünk és strandolunk is majd valahol.

Limenaria még Limenasnál, azaz Thassos fővárosánál is nagyobb település, de valahogy most jobban volt kedvünk egy olyan strandhoz, ahol várhatóan kevesen lesznek, ezért rögtön a várostól nyugatra lévő elhagyatottabb partszakaszt céloztuk meg s zötyögtünk szépen a partmenti földúton.

Külön örültünk, amikor megláttuk a Stelakis Beach Tavern felé vezető útbaigazítást, mivel most már kezdtünk éhesek lenni, épp ideje volt egy finom halas-salátás ebédnek. Nagyon jó kis tavernára bukkantunk, mivel az olcsóbb árak mellett minden nagyon finom volt, s most sem maradt el az ajándék desszert, mint egyszer sem Thassoson, az egész szigeten mindenhol megbecsülik a vendégeket. Itt még azt is megkérdezték, gyümölcsöt vagy jégkrémet szeretnénk inkább. :)

Megkérdeztük, kell-e fizetnünk a taverna előtti napágyakért, de azt a választ kaptuk, hogy ingyenes, s mivel volt hely az első sorban, le is telepedtünk az egyik árnyékoló pavilon alá. Ezen a parton üldögélve olyan érzésünk volt, mintha Görögország legdélebbi részén, Dél-Krétán járnánk, azon belül is leginkább Sougiára emlékeztetett. Pedig milyen messze is van az innen!

Tripiti Beachről olvastam még dicséreteket, ami a déli part nyugati végében található tágas strand, de alig különbözött a Stelakistól, a vízben ugyanolyan kőpad lapult párhuzamosan a parttal és pont annyira kavicsos is volt, mint ahol az előbb úszkáltunk, csak több ember volt a strandon. Így itt már nem mentünk be a vízbe, de akkor mit is csináljunk a nap hátralevő részében?

Választhattunk: vagy elindulunk vissza és fürdőzünk valamelyik kihagyott déli strandon, vagy folytatjuk a megkezdett utunkat és a szigetet megkerülve érünk majd haza. Mivel távolságban ugyanannyi volt, míg élményben több újdonsággal járt, az utóbbit választottuk, s hamarosan Skala Marionban találtuk magunkat, ahol három strand közül is lehet választani.

Az első az Atspas nevet viseli, s egy keskeny kis öböl, ahová hosszú lépcsősor vezet le. A víz tényleg szép itt, de olyan picikének tűnt fentről, amire most nem vágytunk, pedig nem voltak sokan, olyan kis barátságos strand ez a négy sor napernyő ellenére is.

Ez a középső öböl, s három oldalról is körbe van véve épületekkel, így igazi városi strand hangulata van, ha valaki ezt szereti. Mi inkább a természet lágy ölét részesítjük előnyben, de szívesen megnézünk bármilyen partot, főleg ha az Görögországban van! :)

S végül Skala Marion északi öble, ami a legtágasabb és legnépszerűbb a három közül, a strandolók számából ítélve. Viszont itt sem mentünk be a vízbe, mert közben eszünkbe jutott a Pachis Beach, hátha ma az eredeti formáját hozza és végre láthatjuk azokat a csodás színeket.

A sziget nyugati partját elég egyhangúnak találtuk a többihez képest, sokkal tagolatlanabb a felszín, egyenesebbek az utak s valahogy a strandok sem tűntek olyan szépnek, mint máshol. Skala Kalirachi kikötője viszont nagyon tetszetős ezzel a szép pálmafasorral, s sok a halászhajó, mivel a szigetnek ez a partvidéke a leggazdagabb halakban, amit a haltavernák száma is híven tükröz.

A "szép" strand élménye viszont elmaradt, a víz szinte visszataszító volt, valószínűleg valamilyen áramlat miatt barna tengeri fű lepte el a partot és a hullámzás hatására hasonlóan zavaros volt a víz, mint a Pachis Beach-en tegnap. A háttér viszont igazán szép volt, de sem nekünk, sem másnak nem volt kedve itt fürdőzni, még a sirályok is csak kintről nézték a tengert.

Pachis Beachre érve így már egyáltalán nem voltunk meglepve, bár a helyzet tegnaphoz képest egészen sokat javult, de még mindig messzire volt attól, amire vágytunk, így inkább hazamentünk és a saját partunkon fejeztük be a napot. Estefelé nagy forgószél támadt, gomolygó felhőket láttunk leereszkedni Chrisi Ammoudiára, s a vízből ijedten szaladt ki a sok ember. De nem lett vihar végül, még a lemenő nap sugarai is visszatértek, s a parti tavernák asztalai is újra megteltek, pedig micsoda rohangálás volt, amikor vihargyanús lett a helyzet. Fényképezőgépet sajnos most nem vittem magammal a partra, pedig jó lett volna megörökíteni ezeket a történéseket, csak mire észbe kaptam, már vége is lett az egésznek, mint ahogy ennek a napnak is.

7. nap: Makryammos

A tegnapi szigetkerülő túra után most úgy döntöttünk, jöjjön egy lustulós nap, amikor csak lógatjuk a lábunkat valami igazán szép parton, s így esett a választás Makryammosra. Sokan idegenkednek ettől a strandtól, mivel Görögországra egyáltalán nem jellemző módon fizetni kell a belépésért, s akár ki is hagyják. Először tényleg furcsa még a gondolat is, de ha kipróbálja az ember, meglátja a fizetősség előnyeit, s az a felnőttenként 3 euró igazán nem egetrengető összeg a sziget egyik valóban legszebb strandjának élményéért.

De előtte még két kép a kacsafarkú szendernek nevezett rovarcsodáról, amit a reggeli sétánk alkalmával Dóri fedezett fel. Két éve a kertünkben láttunk először ilyet, s nagyon meglepődtünk a szárnyával kolibri módra csapkodó, virágnektárt szívogató, egyszerűen imádnivaló cuki teremtményen. Azóta is csak néha-néha tűnt fel, éppen ezért szenzációszámba ment, hogy Skala Potamián találkoztunk vele újra. Sajnos a darazsak hajlamosak megtámadni és fejét venni, hogy utána az egész testét felfalhassák, s egy-két ilyen szomorú esetet látva igyekeztünk megmenteni legalább az épp megtámadott példányokat. Dóri igazi tragédiaként élte meg a dolgot s minden félelem nélkül zavarta el a támadókat.

Makryammosra érve a kapunál kell kifizetni a 3 euró/fő belépődíjat, gyerekeknek ingyenes. Ha valaki napernyőt szeretne bérelni, már itt is kifizetheti, 2 napágyal 7 euró, pótnapágyat csak a parton lehet kérni és 2 eurót fizetni a parti recepción. A napágyak össze vannak láncolva és lelakatolva addig, amíg nem jön egy strandmester, aki ellenőrzi a fizetési szelvényt és kinyitja a lakatot. Ez a része egy kicsit valóban megalázó, hiszen nem mindig veszik észre azonnal az érkező vendégeket, vagy ha egyszerre többen érkeznek, akár perceket is várni kell a tűző napon.

Szerettünk volna az első sorban letelepedni, de már a még lelakatolt napágyakra is foglaló törölközők voltak dobva, s a nem strandon lakók legfeljebb a 3. sorban foglalhatnak helyet, mivel az első két sor a Makryammos Bungalows vendégeinek van fenntartva. A kép nagyított változatán láthatók a hotelkomplexum partmenti bungalói, amelyeket nagyon ízlésesen, tökéletesen a környezethez illeszkedően alakítottak ki, szinte teljesen beleolvadnak a tájba, nem törik meg part és a tenger egységét, mint mondjuk egy sokemeletes szálloda.

Parkolni könnyen lehet, mivel a partra lekanyargó út mentén az épületek között parkolóhelyek vannak kialakítva, s ha az ember időben érkezik, akár közvetlen a strand mögötti részen is lesz helye. A belépődíjjal biztosítják, hogy a strandon ne zsúfolódjön össze egyszerre sok ember, így a strandolás mindig élvezhető marad.

A napernyők a szokásosnál nagyobbak, három napágynak is elegendő árnyékot biztosítanak egész nap, közöttük is van elég hely, hogy a napágyakkal az árnyékot követni lehessen úgy, hogy az ember privát szférája is megmaradjon. Van tiszta WC, zuhanyzási lehetőség, édesvizű gyerekmedencék is, s tényleg minden szépen rendezett, így a 3 eurós belépő már egyáltalán nem tűnik soknak, sőt, bőven megéri az árát, mivel a part valóban gyönyörű!

Kristálytiszta víz, aranyló ércszemcsék a puha fehér homokban, csodás tájkép, nyugodt családi hangulat, ami rögtön elnyerte Dóri tetszését, s már kezdte bánni, hogy nem itt lakunk. S bár nekem is tetszett a hely, nem vágytam arra, hogy itt is lakjunk, a Golden Beach közelsége, Skala Potamia tavernái és a mi kis néptelen partszakaszunk egyértelműen a Sunrise felé billentették a mérleg nyelvét, nem cseréltem volna el a két helyet. Több kisgyerekkel érkező családoknak viszont ideális helyszín, minden feltétel adott egy gondtalan nyaraláshoz.

Nagyon bájos volt ez a kis sziget a part déli végében, szinte folyamatosan vonzotta az ember tekintetét s azon fantáziáltunk, milyen lehetne ott élni. Pedig nagyon pici volt, mégis eljátszottunk a gondolattal, mert egyszerűen jólesett. Háttérben a Márványpart feletti egyik márványbánya, ami ugyan látványos, mégis sajnálja az ember, hogy széthordják ezt a gyönyörű szigetet...

Sokszor és sokat voltunk a vízben, tényleg nem volt tömeg, a zene is csak közvetlen a bár közelében volt zavaróan hangos, távolabb szinte észre sem vette az ember. Az árak a büfében kissé elszaladtak, például a jégkása 4.5 euró volt, míg máshol csak 3, egy mini pizza 5, és meglehetősen lassú volt a kiszolgálás a sok rendelés miatt.

A part nagyon lassan mélyül, így a sekély részeken könnyen átbuknak a hullámok, a gyerekek nagy örömére. Apró tengerifű-foltok itt is előfordulnak, de nem vészes a helyzet, s csak egy dolog volt zavaró: hiába kékzászlós a strand, a móló mellett megrekedt vízben reggelre kialakul egy zöldes-barnás folt, amit a hullámok napközben átszállítanak a strand egyéb részeire is, s kissé kiábrándító, amikor az ember beleúszik egy ilyen foltba. Máshol ilyet nem tapasztaltunk, de nem olyan egetverő a probléma, hogy valakit is ez tántorítson el, s Dóri már most megígértette velünk, hogy ide még visszajövünk.

Délutánra felhők gyülekeztek, amelyek már a napot is órákra eltakarták, s este megint jött egy kisebb forgószél a Golden Beachre. Thassoson nem mindig süt zavartalanul a nap, mivel nagyon közel van a szárazföldhöz, egy-egy Kelet-Európán végigsöprő hidegfront felhőzete még könnyen leérhet idáig. De nem kell lehűlésre számítani egy-egy vihar után sem, elég pár perc, hogy minden a régi legyen. Nyáron legalábbis, míg a telek itt hidegebbek és a hó sem ritka, nem úgy, mint az Égei-tenger délebbre fekvő szigetein, a szárazföldi hatások Thassoson még jobban érvényesülnek.

8. nap: Giola - Szirének medencéje, Astrida Beach, Maries, Ipsario, Kastro, Limenaria

Még Makryammoson eldöntöttük, a következő két napon ejtjük meg a kétnapos terepjáróbérlésünket, hogy végre eljuthassunk a sziget eldugottabb helyeire is, amelyeket nem igazán ajánlott személyautóval felkeresni. A strandról hazaérkezve első utunk a Speedy Rent A Car skala potámiai irodájába vezetett, ahol egy angol úriemberrel meg is kötöttük az üzletet a szokásos teljes biztosítással, önrész nélkül. Nagyon humoros volt az úr, s a nagy nevetés közepette elfelejtettük megkérdezni, valóban van-e légkondi az autóban - ahogy az iroda plakátjain hirdetik -, ami poros utakon közlekedve nagyon jól jön, hisz lehúzott ablakkal még az ember foga közé is por megy, bár annak is megvan a varázsa.

Csak ezen a reggelen derült ki, hogy nincs légkondi, s az úr kellemetlenül érezte magát, hogy már kifizettük az autót előző este, s erre nem hívta fel a figyelmünket. Így azt az engedményt kaptuk, hogy nem kell kifizetnünk a kilométerdíjat, ha a két nap alatt meghaladnánk a 200 km-es keretet, s ha mégsem tetszene a kocsi, vigyük vissza nyugodtan és béreljünk máshol. Ennek nagyon örültünk, mivel tudtuk, hogy ennél többet fogunk autózni, s mivel erre a napra a felhős égboltnak köszönhetően megenyhült az előző napok hősége, gondoltuk, megoldható a dolog légkondi nélkül is, s kipróbáljuk az igazi jeep-safarit. Lehúzott ablakokkal, lobogó hajjal indultunk hát útnak, s máris jöhetett a nagy kaland! :)

Fő célunk erre a napra az 1204 m-es Ipsario meghódítása volt, de előtte még logikus volt megnézni Giola Szirének medencéjének nevezett különleges képződményét, hiszen útba esett és reggelről kevesebb látogatóra is lehetett számítani. Astrisban kell letérni a Syrenes Bungalows feliratnál a keletre vezető földúton, aminek az első szakasza még személyautóval is járható, de az utána következő homokos emelkedő már kifoghat egy normál autón, ezért a legtöbben még előtte leparkolnak s onnan már gyalogolnak. A parkoló mellett találtuk a fenti képen látható kis helyes strandot, de most "fontosabb" dolgunk volt, így már indultunk is tovább.

Nagyon rázós, de élvezetes volt a folyamatosan kanyargó, meredek út, s egészen addig mentünk, ameddig csak lehetett, utána már csak pár percet kellett gyalogolnunk, hogy elérjük ezt az igazán különleges élményt jelentő helyet. Barna vagy zöld nyilakat kell keresni, amelyek mutatják az utat, mert a terepviszonyok miatt felülről egyáltalán nem látható a tengervízzel megtelt üreg.

Lenyűgöző volt a panoráma lefelé menet, kicsit olyan érzésünk volt, mintha a semmibe mennénk és mindjárt elfogy alólunk a sziget, csak a mélyből felszűrődő hangok engedtek arra következtetni, hogy mégis jó irányba haladunk. Nyilakat nem nagyon láttunk, valószínűleg nem végig a megszokott úton mentünk, de így is könnyedén odataláltunk. Vizet mindenképpen érdemes vinni, de ha valaki elfelejtené, már van egy kis büfé is a lefelé vezető gyalogút mellett, ott mindenki csillapíthatja a szomját, ha a szükség úgy hozná.

Pár perc múlva meg is érkeztünk, íme Giola, azaz a Szirének medencéje. Élőben sokkal lenyűgözőbb a látvány, de igyekeztem olyan szögekből is fényképezni, amiből következtetni lehet a valós méretekre, mert a képeken valahogy minden sokkal kisebb! Ki érti ezt? ;)

A víz most sötétzölden csillogott, s nem volt olyan áttetsző, mint ahogy azt fotókon láttam előzőleg, így nem volt igazán hívogató sem, de Dóri is elég elszánt volt, hogy kipróbálja az élményt. Ezért el is indult utánam, hogy a hely körbefényképezése után csobbanjunk egyet.

Velünk együtt már vagy egy tucat ember volt a helyszínen, többen csak nézegették, míg mások fejeseket is ugrottak, ami nem lehetett túl kellemes élmény, ugyanis a víz az előző napok nagy hősége és szélcsendje miatt jól betöményedett, valószínűleg ennek volt köszönhető a sötétebb szín is.

A tengervízzel telt medence természetes képződmény, a tenger és a sziklás part kölcsönhatásából született, minden bizonnyal nagyon intenzív hullámzás hatására. Aki nem szeret sós vízbe ugrálni, a tenger melletti alacsonyabb részen is bemehet, s mi is erre készültünk, nem szeretvén a szemet csípő sós vizet és az utána jelentkező könnyezést, ami kifejezetten kellemetlen az erre érzékenyeknek.

Ha ettől nem akartam volna megkímélni magam, biztosan beleugrok csak az élmény miatt, s valószínűleg nem is haltam volna bele... De mivel volt más módja is a vízbe jutásnak, a könnyebb utat választottam, elvégre is nyaralunk, nem? ;)

Pedig nagy élmény lehetett az ugrás a legmagasabb peremről, amire most büszke lehetnék, de másoknak köszönhetően legalább van róla képem. Na, ki ugrana most be velem? ;) A víz hőmérséklete nagyon kellemes volt, s a szokásosnál is sokkal jobban fenntartott, így afféle "holt-tengeri" élménnyel gazdagodtunk, ami Dórinak különösen tetszett, alig akart kijönni a vízből.

Érdekes volt, hogy rajtunk kívül csak azok voltak a vízben, akik beleugrottak, így hol innen, hol onnan ért minket egy csobbanás, amíg egyszer csak magyarul köszöntek ránk egy hangos és határozott "jó napot!"-tal, ami most igazán jólesett. Miután mások is látták, hogy még Dórinak is elég könnyen megy a be- és kimászás, már ők is óvatosan beereszkedtek, de azért nem árt vigyázni, mert könnyen össze lehet szedni pár horzsolást.

A földúton való visszazötyögés után az astrisi Astrida Beach-re mentünk, hogy a nagy hegyi túra előtt még lehűtsük magunkat, hisz az jóideig el fog tartani. Közvetlenül az út mellett van, már láttuk máskor is, csak nem volt annyira vonzó, hogy meg is álljunk. Most bepótoltuk ezt a hiányosságot, még ha elég rövid ideig is tartott, a célnak tökéletesen megfelelt a homokos-kavicsos part.

Innen Maries felé vettük az irányt, mivel az autókölcsönzős ezt az utat javasolta az Ipsario meghódítására, s így legalább még megnézhettük a Genna-tavat és a többlépcsős vízesést a sziget egyik legrégebbi falva mellett. Mariest elhagyva megszűnik az aszfaltút, de a földút is sokáig egészen jó minőségű, személyautóval is jól járható, a nehezebb szakaszok csak később jönnek.

Maries az egyik legrégebbi falu Thassoson, kikötőjétől, Skala Mariontól 13 km-re a sziget belsejében található, így meglehetősen védett helyzetet élvez. Nevére két magyarázat is van: az egyik a környéken lévő sok eperfát említi, ami görögül "mouries", a másik sokkal vérfagyasztóbb: egy kalóztámadás alkalmával mindenkit lemészároltak két Maria nevű lány kivételével, akiktől az egész falu leszármazott. Ez mindenképpen nagy teljesítmény volt! :)

A Genna-tóhoz Maries után igazán látványos út vezet, jókora, buja növényzettel borított szakadékok mentén haladunk. A tó partján először felhős idő fogadott minket, de később szerencsére kisütött a nap, így teljes színpompájában is élvezhettük a helyet.

A többlépcsős vízesés irányát az augusztusi hőségben először csak egy vékony vízér jelzi, de a hihetetlen formát öltő fatörzs mégis elhiteti az emberrel, hogy itt igazán kitartó munka folyik már nagyon régóta, s szoktak ennél jóval mozgalmasabb dolgok is történni.

Egyre feljebb haladva még meggyőzőbb a kép, itt már halakat is találunk a vízesések által kimosott mélyedésekben összegyűlt vízben, de még mindig nincs vége, a sziklákra rajzolt nyilak mutatják, még mindig van látnivaló. Időnként még kapaszkodni is kell, sőt, gondolkozni, hogyan is lehetne bevenni egy-egy kanyart, de Dóri egyszerűen imádja, olyan számára, mint egy igazi kincskeresés.

S íme a legfelső zuhatag, ahová még eljutottunk, tovább már nem kapaszkodtunk. Egyrészt cseppet sem volt meggyőző, ahogy páran próbáltak még feljebb jutni, másrészt a papucsom két pántja közül az egyik kb. az út felénél elszakadt, s onnantól kezdve egész nap már csak a másikban bízhattam, ugyanis pótlábbelim erre a napra nem volt. Kicsit bűvészkednem kellett néhány helyen, de a pánt szerencsére nagyon kitartó volt, még a sziget csúcsára is felvitt, ami egészen elképesztő teljesítmény volt! :)

Lefelé még időztünk egy kicsit a tónál, gyönyörködtünk a zöld mindenféle árnyalatában pompázó hatalmas fák és tükörképük látványában, s élveztük a nyugalmat, ami itt szinte kézzel fogható. Az út nagy része azonban még mindig előttünk volt, így ideje volt újra bepattani a Suzuki Jimny-nkbe, amit már egészen jól belepett a por. Egyszerűen Dzimininek hívtuk, mert tavaly Karpathoson az egyik görög csak így emlegette a csodajárgányt. :)

Az Ipasriora vezető utat elsőre megtaláltuk, bár nem sok tábla van, ami segít megbizonyosodni a helyes irányról. Két helyen kellett megállnunk a sok felirat közül kiválasztani az Ipsariót, egyébként nem kell letérni sehol, hiába tűnik egy-két elágazás igazán csábítónak, hacsak nem akar az ember extra kalandokat, mivel már a térkép szerint is sok a nehezen járhatónak tűnő út.

Ez a nyomvonal sokáig egészen jól járható, de az utolsó pár kilométeres szakaszt semmiképpen sem ajánlanám személyautóval, sőt, a csúcsra felezető kb. 2-300 méteres meredek kőtenger már csak gyalog bevehető. A szakadt papucsomban kissé izgalmas is volt, de minden egyes botladozásért megérte, mert a csúcs valami káprázatos volt! :)

1204 m magasan álltunk itt, élvezve minden egyes métert, hisz a tengerszint is jól látható. Sok képet láttam már erről, de a valósághoz semmi sem fogható, csak kattingat az ember, mert azt hiszi, talán így többet haza tud hozni az érzésből...

Az utánunk érkezőkig volt egy kis időnk írni a vendégkönyvbe is, s Dóri vállalta magára a nemes feladatot. S ha fizikailag nem is szenvedtük meg az utat, a hódítás érzése így is fantasztikus volt!

Aztán átadtuk a helyet és átsétáltunk a szomszédos, alig valamivel alacsonyabb, kőrakásokkal díszített csúcsra, hogy onnan is élvezhessük a kilátást. Semmivel sem kevésbé lenyűgöző!

Nahát, a Golden Beach kisebb, mint ez a kis sziklatömb, ahol éppen állunk? ;)

Háttérben a görög szárazföld Keramoti partjaival, ahonnan a komppal jöttünk.

Kukucs, én is itt vagyok, mögöttünk a sziget déli része.

Apa vigyázz, kezemben a fejed és vele együtt az életed! :)

A Golden Beach, ami már most a kedvenc thassosi partunk!

Egy közös hódítás, és a hősies papucspánt, ami még mindig tartotta a frontot a társa helyett is! :)

Erre a látványra örökké emlékezni fogunk!

A hegy és a felhők közé szorítva, mégis szabadon.

Most már biztosan nem fognak leesni a felhők! :)

A Sunrise stúdió Skala Potamia északi peremén.

Skala Potamia és a kikötő.

Skala Panagia és Chrisi Ammoudia.

Élet a magasban.

Csak lazán, odafönn. :)

Az Ipsario nyugati oldala az úttal, ahonnan jöttünk.

Az élet nagy úr, mint ahogy az út melleti sziklán szinte a semmibe kapaszkodó fa is mutatja, s mintha azt üzenné: soha ne add fel, ha akarod, bármit megtehetsz és sikerülni is fog! :)

Visszafelé még meg akartuk nézni Kastrot, az elhagyott települést, mivel az autókölcsönzős is bátran ajánlotta, csak a Kastro-Theologos szakaszra mondta, hogy még négykerék-meghajtással sem ajánlja, annyira rossz az út. A Kastro felé mutató feliratok és nyilak a kövekre vannak festve, ami ugyan nem túl bizalomgerjesztő, de mégis működik, mert jó órás zötykölődés után sikerült oda is érnünk. Közben nem árt kapaszkodni, mert iszonyatosan ráz az út, de felér egy igazi méregtelenítő kezeléssel! :)

Útközben nagyon izgalmas a tájkép, mivel fura formájú bokoregyütteseket lehet látni sok helyen, s olyan érzése támad az embernek, mintha szellemek között járna. Más emberfiával nem is találkoztunk, így csak a rázkódás volt az, ami visszarángatott minket a bűvös szellemvilágból a földhözragadt valóságba. :)

Kastro mégsem volt olyan elhagyatott, ahogyan gondoltunk, a Thassos könyvünkben az áll, a 19. század végén ürült ki a falu, de sok épület ennél sokkal jobb állapotban van, látszik, hogy rendszeresen látogatják a tulajdonosok, s több autót is láttunk.

Még a villanyvezetékek is ugyanolyan zavaróak voltak, mint máshol, legalábbis ha az ember szeretett volna szebb képeket is készíteni.

De így is igazán különleges a hangulat, a csend és a nyugalom, a békésen legelésző kecskék s ez a magányos ház a dombtetőn azzal a két fával.

Azt hiszem, még Dzimininek is tetszett, s kicsit kipihenhette magát, mert még várt rá egy másik óra zötykölődés is, míg a faluban már egész jól kitaposott volt az út. Már a fogunk között is por volt, s mivel a ponyva hátul nem záródott rendesen, még a csomagtartóba pakolt cuccunk is egyenszürkévé változott, de csöppet sem bántuk, minden úgy volt jó, ahogy volt! :)

Még egy utolsó kép, aztán indulás haza, Kalyviáig tart az eddigieknél jobb minőségű, de személyautóval még mindig nem igazán ajánlott út, bár jött velünk szembe pár görög rendszámú személykocsi is, azaz nem lehetetlen a vállalkozás, csak valószínűleg még több időbe telik a 8 km-es távolság. A négykerék-meghajtást sehol sem kellett bekapcsolnunk a nap folyamán, de a magasabb alváz a fentebbi részeken egyáltalán nem volt hiábavaló, sokszor méretes köveket kellett kerülgetnünk jókora hepe-hupákon keresztül.

Limenariába már elég későn érkeztünk, így csak bekukkantottunk a parti sétányra, de annyira nem bűvölt el, hogy a strandjaira is vágyjunk. Ez a program kimaradt az egész nyaralásból, csakúgy, mint Limenas partjai, a városi strandok kevésbé tudtak elcsábítani.

Limenaria a 20. század elején indult fejlődésnek, amikor a Speidel nevű német cég ércbányát létesített a szigeten, s felépítették a képen látható "kis palotát", ami az irodáiknak adott otthont. Ma már Limenasnál is többen laknak itt, sok kis-ázsiai menekült is letelepedett 1922-ben.

Ezen az estén a potámiai Nautilus tavernába mentünk, mivel az étterem előtti táblán tengeri sügérrel kecsegtettek, amit mindenképpen meg akartunk kóstolni. Már a reggeli séták alkalmával kinéztük magunknak, mivel nagyon hangulatos volt kívül-belül, egy igazi hajóra emlékeztetett. A sügért egészben grillezve, sült krumplival és savanyúsággal szolgálták fel, s ha nem is volt fenomenális, azért nem volt rossz vacsora, ahogy Dóri fogalmazott: "túl fűszeres volt a külseje, amihez képest ízetlen a belseje". Ajándék desszertként baklavát kaptunk, ami egészen jól illett a vacsoránk ízvilágához, de Dóri túl édesnek találta, ezért ő inkább fagyit evett.

Visszaérkezve leültünk még egy kicsit az apartmanunk előtti hintaágyra, s élveztük a mozgalmas nap és a kiadós vacsora utáni pihenőt, de jó volt a tudat, hogy másnap még folytatódnak a terepjárós kalandjaink. Ezen a két napon pont nem volt olyan eszeveszetten meleg, mint előtte és utána, így légkondi nélkül sem jártunk rosszul.

Ezt a képet Dóri készítette szinte észrevétlenül, s milyen jól tette, mert legalább egy igazi hazatérésről is van képünk, ami nagyon jól sikerült! :)

9. nap: Chrisi Ammoudia környéke, Vathi, márványbánya kikötője, Salonikios Beach, déli part öblei

A második terepjárós napunkra a Skala Panagiától a Márványpartra vezető utat terveztük be, s ha marad idő, akkor elkalandozunk a déli part öbleihez is, ahová szintén nincs aszfaltozott út. Nagyon szép partokon jártunk, amit mindenkinek ajánlok, a sziget egyik legszebb része!

A hegyen át vezető magasabban futó utat választottuk, mivel az egyenesen a kívánt helyekre vitt minket, még eltévedni is lehetetlen volt. Nagyon szép a kilátás az egész öbölre, s többször is meg kellett állni, hogy gyönyörködhessünk. Íme Chrisi Ammoudia strandja az integetős mólóval, ahová a webkamera is sokszor ráközelít.

Mellette van még néhány szép kis öböl, de azok az alsó útról megközelíthetők, csakúgy mint a kikötő. Később ide is ellátogattunk, képek a 14. napnál, amikor ejtőernyőzni mentünk.

Még egy kép a Golden Beach északi részéről a hegyvonulatot megkoszorúzó 1204 m-es Ipsarióval, ahonnan tegnap volt szerencsénk megcsodálni a kilátást. Hogy honnan szebb? Nem tudom eldönteni, jobb, ha az ember mindkét helyről látja! :)

A rázós úton haladva meg-megálltunk kikandikálni a partmenti fák mögül a mélyben feltűnő csodás kékségre, s úgy döntöttünk, Vathi előtt még ide is lemegyünk. Meg is kerestük a partra vezető utat egy éles jobb kanyar személyében, de csak kb. az út feléig lehet lemenni terepjáróval is, annyira sok kő borítja. Onnan már gyalog mentünk, s egészen hamar leértünk, van egy kis kitaposott gyalogút.

Ennek az öbölnek egy térképen sem találtam a nevét, de nevezzük most Pirgos-öbölnek, mivel szemben van a Pirgos-fokkal. (Ha valaki tudja esetleg a nevét, hálás lennék, ha kisegítene.) Egyébként terepjáró nélkül is megközelíthető a képen is látható jóminőségű földútról, ami itt ér véget, s aki szeretne egy igazán szép strandélményt, ne hagyja ki!

Jó ideig csak 1-2 ember volt a parton rajtunk kívül, s csak mi voltunk a kristálytiszta vízben, amí így még feledhetetlenebb élményt nyújt. Meg is kellett örökítenem odafentről is, ez a kép az idevezető alsóbb út végén található parkolóból készült, ahonnan egyszerűbb a megközelítés, így inkább ezt ajánlom.

Itt is egyenesen trópusi a hangulat, a hatalmasra növő fák egy esőerdő érzetét keltik. A part egyik fele köves, míg a másik puha homokos végig a víz alatt is, így mindenki taláhat kedvére valót.

Fantasztikus színű a tenger, ahol élmény az úszás, a panoráma rabul ejti az embert. Ne siessünk, maradjunk még! :)

Néhány kő van azért a homokos part peremén, de csak még szebbé teszik az összképet. Csend és nyugalom honol az egész öbölben, ami jobban emlékeztet a Paradicsomra, mint a szintén csodálatos, de összehasonlíthatatlanul zsúfoltabb ilyen nevű part, de egyiket sem lenne jó kihagyni, bármelyikre bármikor elmennék!

Egy idő után csak ki kellett jönni a vízből, hisz vár még ránk több márványhomokos öböl, s ha hasonlóan kis lélekszámra vágyunk, még oda is délelőtt érdemes menni, utána megérkeznek a kirándulóhajók.

Dórit kitartóan üldözőbe vette egy darázs, ami elől a vízbe menekült, de talán örült is, hogy még egyszer visszarohanhat, annyira tetszett neki a part. Közben jópár ajtócsapódást hallunk a parkolóból, azaz nem is árt indulni.

Egyedül itt kellett bekapcsolni a négykerék-meghajtást a terepjárón, mivel a felsőbb útra visszavezető egyik meredek szakasz merő kőtenger, de Dzimini gond nélkül vette az akadályt, tündéri kis autó volt! :)

S ide is megérkeztek a kisebb-nagyobb kirándulóhajók, azaz a lehető legjobban sikerült időzítenünk, pedig nem is keltünk korán.

Még egy utolsó kép odafentről erről a szépséges öbölről, háttérben a Golden Beach-csel és az Ipsario hegyvonulatával... Fenséges! :)

Ezután még rázósabb szakaszok következtek, ahová egyáltalán nem ajánlott a személyautó, de nagy élmény végigmenni a hegyoldalon át vezető úton, akár gyalog is, ha valaki ráér és szeret túrázni. A jutalom is meglesz, hiszen ott vár Vathi, a másik Márványpart, amit kisebb testvérével ellentétben nem hófehér márványkavics, hanem kicsit sárgás márványhomok borít.

Gyönyörű ez az öböl is, nemcsak a víz, hanem a dús növényzet miatt is, s a kissé felhős égbolttal együtt még különlegesebb az összhatás: csak nem trópusi esőben is lesz részünk?

Nem, ettől nem kell tartanunk, s egyelőre még tömegtől sem, hiszen még mindig alig vannak a parton, ami egészen széles lenne, ha nem kerítették volna le egy épülő medencés szálloda miatt. Úgy tűnik, évek óta áll a munka, de nem is baj, inkább a kerítés, mint a másik Márványpart zsúfoltsága...

Csak egy jacht horgonyzott a part déli szegletében, s el is méláztunk, milyen jó lehet így hajókázni az Égei-tengeren... Na majd egyszer! :)

Aztán feltűnt egy kis vitorlás is, ahonnan egy gumicsónakkal pár kislány szállt partra, de szinte azonnal vissza is indultak, csak az élmény kedvéért jöhettek. Szülők nélkül evezni a "vad" tengeren... Az arcokból ítélve nem mindenkinek tetszett az azonnali visszaindulás, de megszületett a döntés. A vitorlás utána is a part közelében maradt.

Aztán egy tömött kétszintes kirándulóhajó is érkezett, ahonnan nagyon sok ember özönlött le. A bátrabbak a vízbe ugráltak, az óvatosabbakat csónakkal hozták ki a partra, így gyorsan el is illant a meghitt hangulat, de sebaj, már úgyis indulni készültünk, s ez csak megerősített minket a döntésben.

Felfelé menet még jólesik visszanézni akkor is, ha már tovatűnt a csend és a nyugalom, a hely szépségét ez sem veszi el. Csak azért sajnálom, hogy idejekorán otthagytuk, mert érdekes lett volna nézni a színek változását, hiszen már azóta is változtak az árnyalatok, amióta megérkeztünk, pedig olyan órácskát voltunk csak itt.

Bár a nyugatra néző öblök az igaziak ebből a szempontból, hiszen teljesen más lesz a hangulat, amikor minden a lemenő nap aranyló fényében úszik, mint mondjuk Lefkadán, Santorinin vagy Naxoson. Thassos legszebb partjai viszont keletre néznek, s bár a napfelkelte is magával ragadó tud lenni, egyrészt túl korán van, másrészt sosem lesz olyan hangulata, mint egy naplementének egy kalandokkal teli nap után. De nem lehet mindig minden tökéletes!

A szomszédos márványbánya kikötője innen csak egy ugrás, így természetesen ezt sem hagytuk ki. Most egy hajó sem állt benn, így szabadon használhattuk a strandot, ami minden eddignél hirtelenebb mélyült, hiszen a nagy hajóknak is el kell férnie.

Itt is márványhomok borítja a partot a víz szélén fehér márványkavics sávval, ami minden bizonnyal a rakodás során került a tengerbe, majd partra vetették a hullámok. Így ötvöződött a természetes a mesterségessel, s azt kell mondjam, ez most egészen jó kombináció volt, az összhatás inkább érdekes, mint zavaró.

Azt gondolnám, milyen ronda egy bánya közvetlen a parton, de teljesen más, ha hófehér halmokat lát az ember, olyankor még a rakodószalagok is másképp hatnak. Vagy csak elfogult vagyok?

Megálltunk egy kicsit körülnézni is a vakító fehérségben, s szemügyre vettük a márványtömböket egészen közelről. Kicsit úgy éreztük magunkat, mintha másik bolygón járnánk, már csak ezért is megérte.

Drága férjuramra is nagy hatással volt a hely szelleme, s beszállás után nem volt rest jó nagy gázzal jól megpörgetni a kavicsban aranyos kis Dzimininket... Jó, jó, tudom, ez olyan férfias dolog, s tényleg kalandos, de nem akkor, amikor még várnak ránk a déli part eldugott öblei is. Ezért több kört nem engedélyeztem! ;)

Visszafelé ugyanazon az úton mentünk, ahol jöttünk, hogy még egyszer láthassuk a megismert szép helyeket, majd az aszfaltútra érve Astris felé vettük az irányt, ahonnan a déli part öbleihez földutak vezetnek. Először Salonikios Beach-et találtuk meg, amit végig ki is tábláztak, így elvéteni sem lehet.

Ide személyautóval is könnyedén el lehet jutni, szépen elegyengették az utat, de ha valaki le akar térni és más öblöket is megnézni, már terepjáró kell. Érdekes volt: délelőtt a márványportól fehérre festett fák szegélyezték az utat, most pedig vöröslő utakon jártunk, s ennek megfelelően a fák is vörös ruhát öltöttek.

A strand a sziget legdélebbi pontjáról, a Salonikios-fokról kapta a nevét, bár ettől délebbre is vannak még elérhető partok, de valóban ez a strandolásra legalkalmasabb, legalábbis azok közül, amelyeket mi láttunk.

A homokos-kavicsos strand egy szép zöld erdőben terül el, szélein sziklás részek teszik látványossá. A déli végen található magaslaton kempingezni is lehet, s ha valakinek gondjai lennének az önellátással, itt erre sem lesz gondja, mivel a parti büfé hajnal kettőig nyitva van, s kívánságra mindenféle finomságokat grilleznek. Inkább bulizós kedvűeknek ajánlanám azonban, mivel már most is elég hangosan szólt a zene.

Észak felé feltűnik Astris strandja, mögötte a 809 m magas Ai Matis nyugati lankás hegyoldala, ami miatt így inkább egy dombnak látszik, pedig csak 400 méterrel alacsonyabb, mint a meredeken felfelé ívelő Ipsario. Minden viszonylagos.

Ezután a Kalami Beach keresésére indultunk, de mindenféle tábla hiányában kanyarogva a sok kis rázós földúton végül az Astrida Beachtől délre fekvő kis öbölben lyukadtunk ki, ami olyan volt, mint egy igazi szellemstrand, mivel senki sem volt se a vízben, se a parton, csak a strandcuccok. Csak nem elragadta a strandolókat valami titokzatos szörny? ;)

Így itt inkább nem mentünk be a vízbe... ;) Na jó, nem az ijedség miatt. A part közelében ugyanis házak voltak, minden bizonnyal a lakók hagyták a parton a cuccaikat, s nem akartuk megzavarni a saját kis privát strandjukat.

Aztán visszamentünk a délebbi partokra, de Kalami Beach-et így sem találtuk meg, viszont helyette láttunk sok kis néptelen, sziklás öblöt, ahol élvezhettük a csöndet és a magányt, mert egy embert sem láttunk errefelé. Igazi vadregényes érzés volt!

A lemenőfélben lévő nap sugarai az arany árnyalataival gazdagították a tájképet, így a délelőtti hiányérzetem is enyhült valamelyest. Bár most meg éppen azon filózom, vajon milyen lehet ez a part délelőtt? Tényleg javíthatatlan vagyok...

Az egyik távolabbi öbölben sirályokra lettünk figyelmesek, ezért oda is elmentünk még, s egy igazi sirálytanyát találtunk. Csak úgy hívogatott a hangjuk, bár ezek a sirályok nem voltak emberekhez szokva, csak úgy menekültek a fényképezőgép elől.

De volt szerencsénk két kárókatonát is felfedezni, akik elég távol voltak ahhoz, hogy ne röppenjenek fel ijedten, így abban is gyönyörködhettünk, ahogy az egyik szépség éppen az átvizesedett szárnyát szárítgatta. Aztán mi is odébb röppentünk, ideje volt indulni, mert este vissza kellett vinni a terepjárót is.

A kölcsönzős láthatóan örült, amikor megjelentünk a kocsival, s humorosan meg is jegyezte, mennyire izgult, nehogy a hegyekbe kelljen jönnie utánunk a sötétben. Benézett a kocsi belsejébe, bent hagytunk-e valamit, majd az ujjaira tapadt port dörzsölgetve megállapította, milyen boldog lesz valaki, amikor másnap az autót takarítja... :) Elbúcsúztunk, majd a Mama's Grill melletti palacsintázóban ettük degeszre magunkat három, jó nagy adag fagyival megpakolt gofrival, hogy még édesebbek legyenek az álmaink, s azok is voltak! :)

10. nap: Paradise Beach, Limenas

A két terepjárós napunk után most jólesett egy láblógatós nap, amihez a Paradise Beach-et választottuk, hisz ott már olyan régen voltunk, rögtön az első teljes napunkon. Akkor jó nagy hullámok voltak, most alig fodrozódott a víz, így a strand nyugodt arcát is láthattuk.

Az is változás volt, hogy közben augusztus lett, így a strandolók száma is érezhetően magasabb lett, de csak a part közelében, hiszen a mélyebb vízben még mindig alig voltak. Jókat úszkáltunk, matracoztunk, olyan igazi lazulós napot tartottunk.

A parton zavaró volt az, hogy egyes későn érkező baráti családok lelkiismeretlenül bepréselték magukat az első sor napernyői elé, felfújt strandjátékaikat halomba rakva takarták el a kilátást, s a rosszalkodó gyerekeikre sem figyeltek igazán oda... Ezen mi hamar túltettük magunkat a mély vízben, de látszott az emberek arcán a felháborodás, míg a betolakodók egy cseppet sem zavartatták magukat.

Már délutánra felhők érkeztek a strandra, amiből estefelé még eső is lett, s amikor Limenasba mentünk, még az ablaktörlőt is be kellett kapcsolnunk, amire görög nyaralásaink során még egyszer sem volt példa. A külső hőmérséklet Skala Potamián 22 fokra zuhant, de a hűsítő érzés nem sokáig tartott, a hegyeket magunk mögött hagyva Limenasban már 29 fokot mutatott az autó hőmérője.

Felhők azért még itt is voltak, de sokkal szakadozottabbak, mint a Golden Beach felett, amit ott minden bizonnyal az Ipsario hirtelen felívelő 1204 méteres magassága okoz, csakúgy mint a felhőkből gyakrabban kicsorduló pár csepp esőt is. Nyáron mindez pillanatok alatt eloszlik, de az év többi időszakában sokszor borultabb itt az ég, mint más, szárazföldtől távolabb eső szigeteken.

Aki szeret naplementét vagy napfelkeltét fotózni, a gyorsan feloszló felhőknek csak örülni fog, hiszen így még egyedibb képeket lehet készíteni, s mivel nincs két egyforma felhőhelyzet, az ellkészíthető variációk száma végtelen! :)

Thassos Limenasa Karpathos Pigadiája után nem igazán nyerte el a tetszésünket, pedig hangulatos a kikötője és a táj is szép, mégis hiányzott belőle valami, ami rabul ejthetné az embert. Ráadásul a sétálóutcán alig lehetett haladni, olyan sokan voltak, s a parton sem láttunk olyan tavernát, ahová szívesen beültünk volna. A sokat dicsért Mouses tavernára olyan későn találtunk rá, hogy már nem volt érdemes beülni, így ma inkább otthon ettünk, majd legközelebb igyekszünk időben odaérni.

11. nap: Theologos, Potos, Kamari Beach, Notos Beach, Rosogremos, Kekes Beach, Aliki

Ezen a napon újra kalandokra vágytunk, s mivel volt néhány útközben látott part, amit eddig még nem próbáltunk, ezeket vettük célba. Persze nem maradhatott ki Theologos sem, ami a sziget egyik legrégebbi települése, s védett helyzetének köszönhetően egészen a 19. század közepéig Thassos fővárosa volt.

Theologosra Potosból 10 kilométer hosszú aszfaltút vezet, s valóban érdemes meglátogatni, ha az ember a szigeten jár. Négy egymással párhuzamos út szeli át, amelyek közül a leglátványosabb a legdélebbi, ahol ezek a képek is készültek.

Keskeny kis kövezett utcák, régi és felújított házak egyvelege jellemzi, s bőven találni tavernákat és ajándékboltokat is. Mindez egy teljesen nyugodt környezetben, mindenféle tömeg és zaj nélkül. Vannak teljesen újépítésű, modern házak is, így minden bizonnyal nemcsak az időseket vonzza ez a környezet.

Ez az utca egyirányú, visszafelé a három másik út közül bármelyiken lehet jönni, de egyik sem olyan hangulatos, mint ez. A legfelső széles útnak már kifejezetten elkerülőút jellege van, azon csak akkor jó jönni, ha valaki siet, vagy éppen a falut észak-nyugatról határoló hegyoldalban kíván gyönyörködni.

Van folklór múzeum, freskókkal és fafaragásokkal díszített templomok, valamint Chatzigiorgis Metaxas felújított szülőházát is meg lehet nézni, aki az 1821-es forradalom vezéralakja volt.

Számunkra a "legnagyobb" szenzáció viszont Dóri nyelviskolája volt, mert nem is tudtuk, hogy a lányunk már nemcsak tanulja, hanem tanítja is az angolt, sőt mi több, saját nyelviskolája van görög földön! Miből lesz a cserebogár! ;)

Ebédelni Potosba mentünk, mivel ez volt Dóri kedvenc városa a szigeten, ahol ugye a kalapját is kapta a múltkori látogatásunkkor. Az egyik parti tavernába mentünk, már a nevére sem emlékszem, mert olyan sok van egymás mellett. Finom salátákat és palacsintát ettünk, de a zsúfolt strandra most nem mentünk le, inkább a Potostól délre fekvő partokra indultunk.

A hosszú strand szakaszainak külön neveket adtak: Sunset Beach, San Antonio Beach, így már lassan Kaliforniában éreztük magunkat, de aztán a Santorinire hajazó Kamari Beach-et választottuk, mivel ez volt a sorban az utolsó és itt volt a legkevesebb strandoló.

S bár itt nem volt fekete kavics, tényleg emlékeztetett egy kicsit Santorini Kamarijára, még elő is jöttek az emlékek, amikor Dóri az ajándéklabdájáért indulva örömében jól elcsúszott és lehorzsolta a bokáját. A part csak a szélén kavicsos, benn puha homok várja az embert, s ha nem is annyira szép, mint a Golden Beach szállásunk előtti szakasza, még így is tetszett. A víz sokáig sekély, így kisgyerekkel is jól használható.

Aztán a Notos Beach következett, ami a nap egyik csúcspontja volt. Közvetlen az út mellett kell megállni és egy eléggé meredek szakaszon lesétálni, de érdemes, mert errefelé határozottan ez az egyik legszebb part.

Csodálatos környezetben fekszik, a víz kristálytiszta, viszonylag gyorsan mélyül, s csak pár telepített napernyő van, ami még egyáltalán nem kelti a zsúfoltság érzését, s bőven van hely saját napernyő felállítására is.

A távolban jachtok és kishajók is állomásoznak, de szerencsére nincs tömeg a parányi strandon, teljesen normálisak a viszonyok.

Imádom, ha a parton fenyők sorakoznak, jó érzés a fák mögül kikandikálni és édenkertivé tenni a képek hangulatát, ezért ez a sok-sok belógó tűlevél.

A part északi végén egy kitaposott gyalogút vezet fel egy magaslatra, ahová már a képek kedvéért is megéri felmenni, de ha az ember tovább is megy és egy kerítésbe kapaszkodva is hajlandó egyensúlyozni, máris egy másik szépséges öbölbe is eljuthat, ami a Rosogremos nevet viseli.

A Rosogremos Beach egy újonnan épült ötcsillagos szálloda strandja immár, az említett kerítés is ehhez tartozik, de nem sajátítják ki úgy a strandot, mint Makryammoson, hála a kis kitaposott gyalogútnak.

Mivel ide csak egyedül jöttem át, nem mentem le a partra, csak kattintottam néhányat, hogy erről is legyen kép. Dórinak nagyon tetszett a szálloda, aminek tényleg hangulatos a kialakítása, de ha ilyenre vágynánk, nem Görögországba jönnénk, ahhoz ott van sok más mediterrán ország. Van, akit idegesítenek a fapados állapotok, de számunkra éppen ez az egyik legvonzóbb kedvenc országunkban, mivel itt még kézzel fogható a természetesség, így az ember is szabadabbnak érzi magát. Ami azt illeti, kiráz a hideg a sokemeletes szállodakomplexumoktól!

Alyki felé folytatva utunkat a Kekes Beach következett, aminek a megközelítéséhez egy taverna udvarán át kell lekanyarogni, ahol parkolni is lehet. A strand végig sziklás, a vízbe lépcsőkön keresztül lehet leereszkedni, mintha úszómedencébe csobbanna az ember. Tömegnek nyoma sincs.

Kicsit odébb még érdekesebb helyre bukkanunk, bár semmi tábla nincs elhelyezve az úton, csak az ott álló néhány autó izgatta mindig a fantáziámat mindig, amikor erre jártunk: vajon mi lehet a mélyben? Érdemes lemenni, a gyalogút nem túl meredek s a végén ez a látvány fogadja az embert: valami csodaszép!

Egy hatalmas simára gyalult sziklapad az egész, ami lágyan omlik a tengerbe, s csak egy párocska és egy naturista töltötte most itt az idejét. Mivel ide is csak egyedül jöttem, nem mentem be úszni, de szembe megpillantottam Aliki elsüllyedt márványbányáját, s azonnal megszólalt a csengő a fejemben: hahó! Oda még el kell mennünk!

Aliki ókori márványbányája volt tehát a következő állomásunk, ahová már mindhárman lementünk, bár Dóri már szívesebben strandolt volna a Golden Beachen, de sikerült rábeszélni a dologra.

Most már nem a főút mellett álltunk le, hanem a nagyobb strand mögötti utcán parkoltunk, mivel elég késő volt ahhoz, hogy legyen hely, s volt is.

Innen már csak keveset kellett menni a félsziget északi oldalán kitaposott gyalogúton, így nagyon hamar oda is értünk.

Csak mi voltunk, így még érdekesebb volt a hangulat, s bár nem sokat értünk a márványbányászathoz, csak elméláztunk, hogyan is zajlott ez az egész, s képzeletünkben megjelent az a rengeteg ember - valószínűleg rabszolga-, aki valaha itt verejtékezve dolgozott...

S az a sok hatalmas márványpalota, amit az itt kitermelt hófehér márványból építettek fel... S hogy mekkora lehetett ez a félsziget, amíg a márványt nem hordták el...

Gyönyörködtünk egy kicsit a színek harmóniájában, a képekbe is bekandikáló zöld fenyők látványában s mindamellett a kilátás is lenyűgöző volt.

Majd visszaindultunk az öböl oldalában vezető ösvényen és élveztük a koraesti aranyszínben pompázó part látványát, s próbáltuk utolérni Dórit, aki már jóval előttünk járt, gondolatban már a Golden Beach-en járt...

Még egy kép az öbölben ringatózó csónakokról, aztán irány haza, ahol még kistrandoltuk magunkat, s ha jól emlékszem, gyrost is vettünk vacsorára, amit az erkélyünkön ettünk meg. Dóri megígértette velünk, másnap visszamegyünk Makryammosra.

12. nap: Makryammos, Panagia

Ez volt tehát a második látogatásunk Makryammoson, s nem bántuk meg, ma talán még jobbat strandoltunk, mint a múltkor.

Csodás volt a víz, s vasárnap még szerencsés választás is, hiszen az egyre nagyobb számban érkező görög nyaralók inkább a többi öblöt részesítették előnyben, a fizetős strand kevésbé népszerű.

Előkerült a labda is, s remélem, nem rontottuk el a partmenti bungalókban lakók kilátását, mivel egy apartman itt annyiba kerül egy éjszakára, mint máshol akár egy egész hét.

Dóri különösen élvezte a magasba való felugrálást, én meg a pillanat megörökítését, már amikor nem voltam épp a mély vízben vagy a matracon.

Ez a labda a vízben landolt, s gyönyörűen felcsapta a vizet a kamera lencséjére, így irány a part megtörölni, hisz kell még jó sok fénykép...

Teszt a parton: ugye már nem látszik a vízcseppek nyoma? Ugyanazt a napernyőt választottuk, mint a múltkor, s érdekes módon még a strandmester is emlékezett ránk, a pótnapágyról már nem kellett bemutatnunk a cetlit, hozta magától kedvesen.

Apa és lánya cukisága. :)

Vajon most miről beszélgetnek? Valamiben biztosan sántikálnak!

Ez a labda meg hová gurul? Négy kéz sem elég, hogy elkapja?

Jut idő a szép környezetre való állandó rácsodálkozásra is: ez még mindig meseszép!

Feltűnik egy-két vitorlás is, s délutánra felerősödik a hullámzás, ami moszatdarabkákat sodor a strandra, amelyek nem valami bizalomgerjesztőek, ahogy csomókban úsznak a víz felszínén... Aztán búcsú, mert este Panagiába készülünk sétálni és vacsorázni, s még el is kell készülni.

Panagia nagyon hangulatos kis hegyi település kanyargó szűk utcácskákkal, amelyeken sétálva néhol előbukkannak a környező magas hegyek. Rátérünk a forrásokhoz vezető kis sétányra s egyre feljebb megyünk.

Vízben bővelkedő kis település ez, ahol van még működő vízikerék is, ahová vacsora után sétáltunk el, amikor már sötét volt.

Sok a lyukasodvú fa, ezen épp szív alakú a mélyedés.

A platános étterembe mentünk a falu főterén, mivel egyrészt nagyon hangulatos volt, másrészt szépeket olvastam róla a fórumokon, s mi is ki akartuk próbálni.

A platánfán elhelyezett tábláról kiszámoltuk, hogy most éppen 405 éves a fa, s gondolatban máris visszapörgettük az idő kerekét. Bárcsak lenne már valós időutazás, milyen jó lenne kipróbálni nyaraláskor is! Most viszont az ételekre kellett koncentrálnunk, mert jött a pincér!

Újra tengeri sügeret kértem, s ez tényleg finomabb volt, mint a Nautilusé, ráadásul az árak is kedvezőbbek voltak, mint a partmenti éttermeké. Mindenki elégedetten távozott, s az étteremben vacsorázók száma is mutatta, érdemes ide jönni akár többször is.

Aztán még egy kis séta és nézelődés, s Dóri boldogsága már-már földöntúli, miután kap egy egész kosárkányi formás kagylót és csigaházat, mindössze három euróét. Még tengeri csillag is van benne, így volt mit rakosgatni és nézegetni lefekvés előtt.

13. nap: Golden Beach, Skala Potamia

Hogy lehet az, hogy 13. napja vagyunk a szigeten és még egyetlenegyet sem töltöttünk el teljes egészsében a saját strandunkon? - támadt fel bennünk a kérdés. Na éppen itt az ideje, hiszen ezen kívül már csak kettő teljes napunk van, nehogy lemaradjunk valami pótolhatatlanról!

Így ma tovább aludtunk a szokásosnál, nem kellett sietni sehová, hisz itthon vagyunk. Végre megfelelőek a fényviszonyok a partunk tengerből való fényképezésére, s megmutathatom, milyen volt a panoráma odabentről.

A fenti képen Dóri feje fölött a Sunrise apartman, aminek a jobb felső erkélye volt a miénk. A balra lévő képen a jobb szélen a Sunrise, felette az Ipsario a maga 1204 méterével, ami most olyan, mint egy füstölgő vulkán. :)

Balra (dél felé) Skala Potamia, ahová sétálgatni jártunk és zsúfoltnak számító strandja, Chrisi Akti.

Ez a Golden Beach legdélebbi része, Dóri feje mögött a kikötő.

S egy kép az öböl csücskéről, hogy ez is jobban bevésődhessen az emlékezetünkbe.

Jobbra közvetlenül mellettünk két taverna, amelyek közül mi a Captaint próbáltuk ki kétszer is. Nem olcsó, de nagyon finom és kiadós, sok ételféleség közül lehet választani.

Jobbra a távolban Skala Panagia és strandja, Chrisi Ammoudia, ami valóban nagyon szép, csak szintén tömeges, de van elég hely, hogy az ember a mélyebb vízből is élvezhesse a csodás panorámát.

És az öböl legészakabbi csücske, ahol a 2. terepjárós napunkon jártunk.

S most néhány kép a méhek védőszentjéről, alias Dora! :)

Rengeteg méh köszönheti a mi Dórinknak az életét! Akármikor meglátott egy vízben fuldokló példányt, azonnal jött a labdájával, ügyesen kiemelte és a partra szállította.

Időnként a méhecske újra a vízbe esett, de Dóri nem adta fel egészen addig, amíg biztonságos helyre nem menekítette.

A kis vízben már csak kővel tudott alányúlni, s az a Dóri, aki nemrég még eszét vesztve menekült, ha méhet vagy darazsat látott, meg sem szeppent, ha egy méhecskét kellett megmenteni vagy egy darazsat elzavarni, s csak nyugodtan ült, ha a darazsak éppen köröztek körülötte.

Na megvagy végre te is! Ne félj, mindjárt biztonságban leszel! :)

Na akkor ezzel meg is volnánk, jöhet a következő jelölt! :)

Kristálytiszta víz, szépséges hegyoldalak, tömeg csak a távolban.

Gyere delfin, ezt neked is látnod kell még egyszer!

Dupla mosoly, most már tripla :)

Anya, most fényképezz le!

Idilli hely egy csendes, nyugodt nyaraláshoz, ahol minden van, ami csak kell!

Ha van egy labdád, még azzal is jól szórakozhatsz.

Például ráállhatsz vagy ráülhetsz, s versenyezhetünk, ki bírja tovább!

A napsugarak, a tenger, az aranyszínű homok és a hullámok játéka. Bárcsak egész évben láthatnánk! ... Ma este a szállásunk melletti Alkyoni tavernába mentünk, ahol finom sült halatt és grillezett ételeket ettünk, az ajándék desszert pedig isteni házi készítésű krémes süti volt, nyam-nyam!

14. nap: Chrisi Ammoudia, Kinira, Golden Beach - ejtőernyőzés, Limenas

A mai napra terveztük az egyik legizgalmasabbat: ejtőernyőzés a Golden Beach-en! De előtte próbáljunk meg bejelentkezni Nagyinál a webkamerán keresztül, hátha most sikerrel járunk. Előtte ússzunk is egy kicsit, nehogy melegünk legyen.

Most később értünk ide, jóval többen voltak, mint a múltkor, de még így is találtunk élvezhető helyet a vízben.

Távolban az Ipsario... Nem kellene felmennünk még egyszer? Annyira szép volt!

Akkor jöhet egy kis párbaj, Anya meg mehet fényképezni!

Az öböl északi végén lépcső vezet egy bárhoz, ahová a kilátás miatt is érdemes felmenni.

Íme Crisi Ammoudia tíz óra környékén augusztus 7-én, amikor már egyre több görög is érkezik, hogy itt töltse el éves szabadságát. Ennek köszönhetően duzzadni kezd a tömeg is.

Az integetős móló odafentről, ahová mindjárt mi is megyünk.

Szépséges öböl az északi oldalon, mögötte egy kis kikötővel.

Még egy kép lefelé, ráközelítve a strandra.

Aztán leültem a mólón lévő egyik padon, hátha kijönnek az én drágáim és telefonálhatunk Nagyinak, kapcsolja be a webkamerát.

Integetek, jöjjenek, de nem a partra mennek ki, hanem hozzám úsznak, azt hiszik, mondani akarok valamit. S még behívnak a vízbe, annyira jól érzik magukat.

Rendben. Aztán sikerül Nagyit is meglepnünk, pontosan akkor közelít ránk a kamera, amikor kell, s máris integetünk! :) Aztán irány a kis kikőtő, hátha benn áll az ejtőernyős motorcsónak. És ott is van, csak még nem üzemelték be mára, akkor majd később visszajövünk!

Még egy kép a kikötő öbléről, olyan szép innen a panoráma!

Majd irány Kinira, a déli szomszédos strand, ami olyan közel van, hogy eddig valahogy mindig kimaradt, csak átutazóban voltunk rajta folyamatosan. S ha már arra járunk, pár kép a Golden Beach déli részéről: Skala Potamia - Chrisi Akti.

Itt sem strandoltunk egyszer sem, annyira tömegesnek tűnt. De szerettünk itt lakni a közelében, így semmiből nem kellett hiányt szenvednünk.

Egy kép kicsit távolabbról, de még mindig a Golden Beach-ről, annyira szép!

S még mindig vannak rejtett kincsek, ezt a partszakaszt eddig még csak észre sem vettük!

Mondjuk nem volt egyértelműen megközelíthető, de biztosan le lehet jutni valahogy, ha az ember igazán akarja. De most mi Kinirára megyünk.

Kinira a képen látható kis sziget és a szemben lévő part ill. település neve is egyben. Ezt a szigetet lehet látni a Paradise Beach-ről is, csak akkor a keskenyebb oldalát, ahonnan sokkal kisebbnek tűnik.

Három partszakasz közül lehet választani, a legészakabbi volt számunkra a legkevésbé vonzó, bár csak felülről láttuk. A középső köves volt, míg a legdélebbinek volt homokos része is, s inkább azt választottuk.

Itt is kristálytiszta a víz, s jókat lehet úszkálni nagy nyugalomban, hiszen aki erre jár, legtöbbször a szomszédos Paradise Beach-re megy.

Még egy kis úszkálás, aztán kellene valami ebéd, ne éhesen repkedjünk a tenger felett.

A legegyszerűbb hazafelé venni egy gyrost és a hűs erkélyünkön megenni, így ezt is tettük.

Aztán kell egy kis emésztési szünet, de jobb a vízben, mint szárazon, annyira meleg van!

Na nem megerőltető úszás, csak egy kis pancsi.

Először megint a kikötőbe mentünk, azt hittük, biztosan innen indul a csónak, de már nem állt itt, így megkerestük a strandon.

A teljes szélcsendet látva azt gondoltuk, semmi gond nem lehet a mai repüléssel, de mint kiderült, távolabb a parttól kiszámíthatatlanul örvénylő szél tombolt, így a mai ejtőernyősöket eddig mindig a vízben tudták csak letenni, s valószínűleg ránk is ez a sors vár.

Ami nem lenne baj, ha nem akartam volna fentről is fényképezni... De erről most le kellett mondanom, s több mint egy órát vártunk, mire azt mondták, mehetünk, tegyünk egy próbát.

Kereken 10 éve ejtőernyőztünk először és eddig utoljára Korfun, ott még nekifutásból kellett indulni, itt még a csónakon szépen belekapatták a szélt az ernyőbe, majd mikor az egész szétterült, elkezdték kicsévélni a kötelet.

Akkor gyorsan alá kellett állni, s szépen felcsatoltak minket Dórival, előzőleg mellényt és hevedert adtak ránk.

S már emelkedtünk is felfelé, egyre távolabb és magasabb repültünk a csónaktól, a szó szoros értelmében felemelő érzés volt!

Tíz éve Dóri is velem repült, csak akkor még a hasamban, most már a hasam előtt üldögélt és beszélgetni is tudtunk! :) Pontosan ma volt 9 és fél éves, így ez a repülés volt a felező szülinapos ajándéka, s rettenetesen tetszett neki! :)

Szia Apa! Ugye csinálsz rólunk pár képet?

Végtelen nyugalom szállja meg az embert odafenn, semmi zaj nem hallatszik, csak az a csodálatos mélykék tenger és a környező hegyek, amire figyelünk: fantasztikus!

De nagyon hamar eltelik az a 8 perc, s bár sikerült minket visszahúzni a csónakra vízbepottyanás nélkül, az ernyő csak bezuhan a tengerbe, miután minket már lecsatoltak, így a vezető és a segédje kénytelen újra rendszerbe szedni az ernyőt és a köteleket, így Apának várni kell, míg minden újra a helyére kerül.

De nem sok idő telik el, már ő is a levegőben van, arcáról letörölhetetlen az elégedett mosoly.

Egész életemben tudnék itt repkedni! :) - mondta utána. Ezt azért megnézném! :)

Ilyen magasra sikerült felengedni távolabb a parttól, mert ott már kiszámíthatóbb volt a szél.

Ezt az érzést nem lehet elfelejteni, sirályabb a sirálynál! :)

Az ember abba sem bírja hagyni a fényképezést, pedig nem mindig jó helyről érkezik a fény.

Hegyek és a tenger fölött, majdnem olyan szabadon, mint egy madár.

Sikerült őt is minden gond nélkül a csónakra visszahúzni, így neki sem kellett csobbannia. Nem úgy, mint tíz éve: akkor nem volt elég hosszú a kifutó móló, így a végéhez érve először a vízbe esett, onnan rántották ki és emelték a magasba, így igazán emlékezetesre sikerült. :) Akkor túl erős volt a szél, azért nem mehettünk fel egyszerre ketten, s kép sem készült, mert azt hittük, együtt megyünk föl, így gépet sem vihettünk, mert akkor még a vízbe is tettek le. Na sebaj, legközelebb fentről is lesz fényképünk, de nem várunk újabb tíz évet, az biztos! :)

Este bepótoltuk a Mouses-vacsorát Limenasban, előtte készült ez a pár kép a parton, ahol sirályok is gyönyörködtek a látványban.

Mi pedig abban is, ahogyan ők gyönyörködtek, így dupla volt a gyönyör! :)

Jó lehet az év minden napján nyugovóra térni egy ilyen naplemente után... Én el bírnám viselni, azt hiszem!

A Mouses vacsi nem volt rossz, de ettünk már jobbat is a szigeten. Dóri kardhalat, Apa valami grillezett specialitást, én fokhagymás hekket ettem, de a leírások alapján finomabbra számítottunk. Azt hiszem, már túl népszerű lett a hely, s bár gyors a kiszolgálás, a mennyiség a minőség rovására megy, de lehet, csak most nem sikerült annyira finomra, így mindenki próbálja ki inkább a saját ízlelőjén! :)

15. nap: Golden Beach

Elérkezett az utolsó teljes napunk, s hol máshol tölthettük volna, mint a mi kis imádott strandunkon! Megállapítottuk, nekünk bizony tényleg ez a kedvenc partunk, amit két hétig a miénknek mondhattunk, s ez nagyon jó érzés volt!

Délelőtt már pakoltam is egy kicsit, hogy a délután és az este gondtalanul telhessen majd, így később mentünk csak le a tengerre.

Amikor megéheztünk, Dóri és Apa kocsiba pattantak, s mielőtt még hoztak egy utolsó gyrost, az autót is lemosták az egyik benzinkútnál, hiszen a két hét alatt teljesen belepte a por.

Ebéd után jött az utolsó bemenetel a vízbe, mert bizony estig ki sem jöttünk, nagyon nehéz volt az elválás...

Hiába közeledett augusztus 15, a partnak ez a szakasza kicsit sem lett zsúfoltabb, így még mindig olyan volt, mint a saját kis privát strandunk, a mi kis szeletünk az Égei-tengerből... De jó is lenne, ha az itthoni kertünkig érne ez a szépséges öböl!

Egy kis bohóckodás a vízben, hogy legyen mire emlékeznünk.

Családi idill... :)

Balettmozdulatok a vízben.

Anya, maradjunk még!!!

De most már tényleg haza kellett jönni, egy napot így is hosszabbítottunk, s ha még egy napot várunk, akkor már tumultus lenne a határokon. Menni kell! Az utolsó vacsorához a potámiai Krambousa tavernát választottuk, ahol nagyon sok volt a darázs, de nem bántottak. S utána még palacsintázni is elmentünk "ha lúd, legyen kövér" alapon, így teli hassal hajtottuk álomra a fejünket, s ha nem is voltak rémálmaink, nem aludtunk túl jól, hisz jó lett volna még maradni...

16. nap: kompozás, hazautazás

Éjszaka vad hullámzásba kezdett a tenger, olyan volt, mintha neki is fájna, hogy elmegyünk és így adja ki magából a dühét... Sok felhő összegyűlt és a víz is rendesen felkavarodott reggelre, így egy kicsit könnyebb volt otthagyni, mint normál állapotában, már ha van ilyen...

A 9:15-ös komppal mentünk, most a piros Thassos ferries-zel, ami kicsit késve indult.

Ezt a márványszállító teherautót csak a legvégén engedték felszállni, hogy egyenletes legyen a terhelés.

Már előre készültünk a sirályetetésre, ezért reggel finom falatokat aprítottam nekik s betettem egy zacskóba, hogy könnyen elérhető legyen.

Amikor elindult a komp, máris a nyomunkba szegődtek, de nem voltak olyan bátrak, mint az idefelé úton, nem merték a kezünkből elvenni az eledelt.

Így időnként többet is a tengerbe dobtunk, hogy többen is falatozhassanak egyszerre.

S míg én serényen fényképeztem, Dóri szépen kidobálta az összes falatkát, így még féluton sem jártunk, de sirálykaja nélkül maradtunk...

Találtunk még egy darabkát a földre esve, de a hajónak ezen az oldalán továbbra sem merték Dóri kezéből elvinni, mígnem átmentünk a másik oldalra, ahol valamiért bátrabbak voltak a sirályok, s szinte azonnal elvitték, míg mielőtt kattintani tudtam volna. Ez a hajó jobb oldalán volt, csakúgy, mint idefelé, így lehet, az a nyerő oldal!

Ott álltunk hát sok-sok bátor sirállyal, eledel nélkül, s a kocsihoz sem tudtunk visszamenni, olyan sűrűn álltak az autók, és még pénztárca sem volt nálunk, hogy vegyünk valamit...

Hát ez egy kicsit sem úgy sikerült, ahogy terveztük, nem maradt más, mint figyelni a sirályokat és másokat, ahogy etetik őket.

Van bennük valami fenséges elegancia, igazi királyi madarak ők!

De tudnak mohók is lenni, ha ételről van szó, az egyik még be is esett a fedélzetre, annyira csak a kinézett falatra koncentrált!

Lassan befutottunk Keramoti kikötőjébe, de most nyoma sem volt az érkezéskori örömünknek, most tudatosult bennünk, bizony vége az egésznek, s már csak a hazaút izgalma van hátra a nyaralásból (amivel szerencsére nem volt semmi gond a röszkei 100 perc várakozást leszámítva).

Ez ki is ült az arcunkra rendesen, le sem tagadhattuk volna a búcsú szomorú érzését...

Sebaj Görögország, azt hiszem, nem végeztünk még, Milos vigyázz, ha tudunk, jövünk! :)

Görögországi nyaralások főoldal zenével

 

 

Thassos 2012 fotóalbum 1.

Thassos 2012 fotóalbum 2.

Karpathos 2011 fotóalbum 1.

Karpathos 2011 fotóalbum 2.

Lefkada 2010 fotóalbum

Kefalonia 2010 fotóalbum

Santorini 2009 fotóalbum

Naxos 2009 fotóalbum

Nyugat-Kréta 2008 fotóalbum

Kelet-Kréta 2008 fotóalbum

Rodosz 2007 fotóalbum

Mykonos 2006 fotóalbum